Connect with us

Hirdetés

technokrata

Pályázat New York-ba, diákoknak!

Startup

Pályázat New York-ba, diákoknak!

2014 februárjában megrendezésre kerül a Kairos Society Hungary diák vállalkozói versenye, a Student Venture Competition.

A győztes ezzel lehetőséget nyert, hogy kiállíthasson a Kairos Global Summit alkalmával a New York-i tőzsdén. Jelentkezés: jan. 20-ig, hétfőig!

A tavalyi versenyen 6 kiemelkedő hallgatói vállalkozás mutatkozhatott be, közöttük olyan projektek, mint a Boadree, BioMIPAT és az első helyezést elért Minibrake. A Minibrake a versenyt követően kockázati tőkebefektetést kapott.

“A verseny óriási lehetőséget kínál a fiatal és tehetséges egyetemista vállalkozóknak, mivel nem csak a hazai start-up közösség szereplői, az iparág szakértői és befektetők előtt prezentálhatják ötletüket, de a legjobb projekteknek lehetőségük nyílik nemzetközi közönség előtt is bemutatkozni.”- mondja el Marcsinák Zoltán a hazai szervezet alelnöke.

A Kairos Society az újító, vállalkozó szellemű hallgatók globális közössége. A szervezet a kiemelkedő, tehetséges tanulók és a prominens nemzetközi vezetők hálózataként célul tűzi ki, hogy a vállalkozói attitűd és az innováció segítségével megoldást nyújtson napjaink globális kihívásaira.

New_York_Midtown_Skyline_at_night_-_Jan_2006_edit1

„Jelenleg kiemelten kezeljük az oktatási, fenntarthatósági és egészségügyi témákban áttörést ígérő start-upokat, de a versenyen minden olyan innovatív ötletet örömmel látunk, amely tömegek problémáira kínálhat megoldást.” – fogalmaz Ács Dávid, a Kairos Society regionális elnöke.

A szervezetnek olyan ismert embereket sikerült maga mellé állítani, mint Bill Gates, Mark Rockefeller, Al Gore vagy Bill Clinton.

Az idei versenyre jelentkezők közül a legjobb nyolc projekt nemcsak bemutatkozási lehetőséget kap, hanem a versenyt megelőzően hazai és nemzetközi szakemberek segítik a felkészülésüket. Az első helyezett automatikusan meghívást nyer a Kairos Society New York-i rendezvényére, ahol a világ minden tájáról érkező legjobb 50 hallgatói vállalkozás mutatkozik be minden évben.

Jelentkezési határidő: 2014. január. 20

http://www.kairossociety.hu/apply-for-the-kairos-student-venture-competition/

Forrás: Insider Blog



Szólj hozzá!

További Startup

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés