Connect with us

Hirdetés

technokrata

Három emeletes robotok

Startup

Három emeletes robotok

Hogyan működhetünk a gépekkel együtt?

A művészként és mérnökként is dolgozó Johnathan Tippett meglepő elképzeléssel állt elő, amely emlékeztet a GE mérnökeinek 1960-as évekbeli kibernetikus antropomorf gépeire. Tippett csapatával együtt azon dolgozik, hogy megépítse a világ első ember irányította verseny-robotját, a Prosthesis-t. A Prosthesis egy négy lábon álló, három emelet magas, 7 tonnát nyomó acélszörnyeteg. A szokványos robotokkal ellentétben az akkumulátorral működő óriás irányításához emberi pilótára van szükség. Az antropomorf robotokkal párhuzamosan a GE „szokványos” pilóta nélküli robotokat is fejleszt, amelyek egy napon a sebészeti műszerek sterilizálását végzik majd a kórházakban, illetve olyan, a Wall-E-hoz hasonló, függőleges felületen is mászni tudó robotot amely a szélturbinák vizsgálatát végzi majd.

ge1

„A gépezet maga versenyzésre készült, de ebben a sofőrnek legalább akkora szerepe van, mint a technológiának” – írja Tippett az Indiegogo közösségi ötletbörze (crowdsourcing) weblapon. „Mivel nem automata irányítású, a teljesítménye teljes mértékben a vezetőfülkébe beszíjazott személytől függ.

A Prosthesis-t nem lesz könnyű kormányozni. Komoly összpontosítás, ügyesség, erő és karakánság kell hozzá.” A csapat egyelőre az „alfalábbal” készült el: a lekicsinyített láb-prototípuson a felfüggesztések és az irányítórendszer működését kívánják bemutatni.


Emellett oktatóplatformként is alkalmazzák majd azon pilóták számára, akik a későbbiekben a Prosthesis-t fogják vezetni. Hasonlóan Tippelt elképzelésiéhez, a GE mérnökei az 1960-es években kibernetikus antropomorf gépet építettek, mely a Walking Truck (lépegető jármű) néven vált ismertté. A tervezett jármű hepehupás talajon is tudott közlekedni, áthat a sűrű növényzeten, és átlépett a kidőlt fák felett. Szintén a GE nevéhez fűződik a Hardiman kifejlesztése a „The Man Augmentation Program”, vagyis az emberi erő fokozását célul kitűző program keretében. A Hardiman egy villamos árammal működtetett mechanikus váz volt, amely vállmagasságig ért, a kezei kezdetleges fogók voltak, és az embert állítólag „egy óriás erejével ruházta fel”.

Bár ezek a projektek a polcra kerültek, a hasonló modern robotok, mint például a Boston Dynamics Nagy Kutyája már elvégzi a nehéz súlyok emelgetését helyettünk.

A GE pedig most „szokványos” pilóta nélküli robotokat fejleszt, amelyek egy napon a sebészeti műszerek sterilizálását végzik majd a kórházakban, illetve olyan, a Wall-E-hoz hasonló, függőleges felületen is mászni tudó robotot, amely a szélturbinák vizsgálatát végzi majd.

Forrás: Insiderblog



Szólj hozzá!

További Startup

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés