Connect with us

Hirdetés

technokrata

Túl sokat ülnek a magyarok mind az irodában, mind a mellékhelyiségben is

e-Egészségügy

Túl sokat ülnek a magyarok mind az irodában, mind a mellékhelyiségben is

Túl sokat ülnek a magyarok mind az irodában, mind a mellékhelyiségben is

A 30 év alattiak gyakran napi 10 órát is egyhelyben töltenek

A magyarok átlagosan 5,6 órát ülnek naponta, életkor, lakóhely és végzettség szerint viszont hatalmas különbségek mutatkoznak: minden ötödik 30 év alatti fiatal napi 8-10 órát ül, a diplomás férfiak ötöde pedig ennél is többet, napi 10-12 órát tölt egy helyben. A mozgásszegény életmód pedig nem csak az általános közérzetre hat negatívan, de számos érrendszeri betegség, például az aranyeresség kockázatát is növeli.

Az aranyeres panaszok kialakulásához a mellékhelyiségben töltött hosszú idő is hozzájárul: a friss hazai kutatásból egyértelműen kiderül, hogy azok, akiknek már volt súlyosabb aranyérbetegsége, jóval több időt szoktak a mosdóban tölteni (a betegségtől függetlenül), mint egészséges társaik. A betegség kezelésében viszont manapság a munkahelyi környezet sem kell, hogy akadályt jelentsen: a közismert kúp és kenőcs mellett már az egyszerűen bevehető, diszkrét és gyors megoldással, az aranyértablettával is orvosolni lehet a tüneteket.

A mozgáshiány, a túl sok ülőmunka és az egészségtelen táplálkozás – olyan civilizációs ártalmak, amelyek a magyar társadalom jelentős részét is érintik, és számos népbetegség kialakulásához aktívan hozzájárulnak. Az ülőmunkát végzőknél például kétszer gyakoribb az érrendszeri betegségek előfordulása, sőt a rostszegény táplálkozás és az elégtelen folyadékbevitel miatt kialakuló székrekedés is tovább növeli az aranyeresség kockázatát.

 

A vidéken élők és az alapfokú végzettségűek többet mozognak, mint az átlag

A legfrissebb hazai statisztikák szerint a magyarok csak napi 5,6 órát ülnek egyhelyben, az eredmény viszont kevésbé bíztató, ha a részletes adatokat nézzük: a 18-29 évesek harmada legalább 8 órát ül mindennap, míg a diplomás férfiak ötöde sokszor napi 12 órát is egyhelyben tölt. Az alapfokú végzettséggel rendelkező férfiak egészségesebben élnek: közülük a legtöbben csak 2-4 órát ülnek napközben, hasonlóan, mint a vidéken élők, ahol tízből négyen válaszoltak így. A budapestieknek mindössze a 14%-ra igaz ez.

 

A kutatás szerint a nők is aktívabbak, ők leginkább napi 4-6 órát ülnek az irodában vagy otthon.

„A nők sokkal egészségtudatosabbak, mint a férfiak, ami nem csak azt jelenti, hogy gyakrabban fordulnak orvoshoz, hanem a mindennapokban is jobban odafigyelnek az egészségükre. Többet mozognak, változatosabban étkeznek, és adott esetben a kellemetlen betegségekről is nyíltabban beszélnek a gyógyulás érdekében, mint a férfiak”

– hívta fel a figyelmet Dr. Bánfalvi Péter, proktológus.

„Az aranyeresség sok esetben az irodai munkát végzők, illetve más ülőfoglalkozásúak (pl.hivatásos vezetők) betegsége, ezért is fontos a vállalatok egészségtudatossága: ha időnként lehetőséget biztosítanak a munkahelyi mozgásra, akkor csökkenthetik a munkatársak produktivitására is negatívan ható betegség kialakulását”

– tette hozzá a szakértő.

 

A férfiak tényleg szeretnek a mellékhelyiségben ücsörögni

Bár a magyarok átlagosan 7,1 percet töltenek a mellékhelyiségben szükség esetén, a férfiak és a nők szokásai alaposan eltérnek. Míg a legtöbb nő 2-3 vagy maximum 5 percet tölt bent, minden tizedik férfi  15 percet vagy annál is többet ücsörög a WC-n. Pedig a hosszas erőlködés jelentősen megnöveli az aranyérbetegség kialakulásának az esélyét, amit a kutatási adatok is alátámasztanak: azok, akiknek már volt súlyosabb aranyérbetegsége az átlagnál jóval több időt töltenek a mosdóban (a betegségtől függetlenül), mint azok, akik még nem tapasztaltak aranyeres tüneteket. A betegséget ráadásul még mindig szégyenérzet és prüdéria övezi, ezért sokan titkolják a panaszokat és csak hetek után fordulnak orvoshoz.

„Ugyan a kezdeti stádiumban az aranyér enyhe tüneteket okoz, a kezeletlen betegség idővel fájdalommal, gyulladásos tünetekkel együttjáró, súlyosan előrehaladott állapotba fordulhat át, ezért a megelőzés és a megfelelő kezelés kulcsfontosságú. Akik esetleg kényelmetlennek érzik a krémek és kúpok használatát, már az egyszerűen bevehető aranyértablettával is gyorsan és diszkréten enyhíthetik a panaszokat – tényleg nem érdemes várni és szenvedni. A vérzés és a váladékozás ráadásul vastagbéldaganatra is utalhat, ezért mindenképpen keressen fel egy szakértőt aki szokatlan tüneteket észlel”

– hangsúlyozta Dr. Bánfalvi Péter.

További e-Egészségügy

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés