Connect with us

Hirdetés

technokrata

Színtévesztés színről színre

e-Egészségügy

Színtévesztés színről színre

Hazai megoldás műtét nélkül

A színtévesztésről, gyakoriságához képest, viszonylag kevés szó esik. Pedig világviszonylatban körülbelül 300 millió, míg Magyarországon megközelítőleg 400 000 ember él együtt valamilyen színlátási rendellenességgel, amely egész életére kihathat. Napjainkig javíthatatlan állapotnak tekintették, egy magyar találmány azonban műtéti beavatkozás nélkül, a technológia segítségével nyújthat tüneti megoldást.

Nappali látásunkért a csapok, míg az éjszakaiért a pálcikák felelnek. A retina nappali látást biztosító, szemfenéken elhelyezkedő receptorai spektrális érzékenységük alapján három csoportra oszthatók: vörös: protos, zöld: deuteros, kék: tritos. Az általuk érzékelt három fő szín, a vörös, a zöld, illetve a kék keverésével valósul meg a trikromatikus, azaz teljes színlátás. A színtévesztést a receptorok normálistól eltérő működése okozza. Gyakori tévhit, hogy minden színtévesztő egyben színvak is, illetve, hogy a színtévesztők csak a vörös és zöld színt érzékelik helytelenül. A látási zavarnak több fajtáját és fokozatát különböztetjük meg.

  1. Rendellenes színlátás (anomális trikromázia)
  • protanomália (a vörös színérzékelés zavara)
  • deuteranomália (a zöld színérzékelés zavara)
  • tritanomália (a kék színérzékelés zavara)
  1. Részleges színvakság (dikromázia)
  • protanopia (a vörös színekre érzékeny receptorok funkcióképtelensége, illetve nagymértékű hasonlósága a zöldre érzékeny receptorokhoz)
  • deuteranopia (a zöld színekre érzékeny receptorok funkcióképtelensége, illetve nagymértékű hasonlósága a vörösre érzékeny receptorokhoz)
  • tritanopia (a kék színekre érzékeny receptorok hiánya, illetve hibája)
  1. Monochromazia –  Csak egy csaptípus működik normális módon.
  2. Teljes színvakság – Egyik csap sem képes ellátni funkcióját, a páciens csak az éjszakai, pálcikák segítségével való látásra hagyatkozhat.

Mi történik a szemünkben, ha színtévesztők vagyunk?

A színtévesztés genetikai eredetű zavar, amelyet az X–kromoszóma hordozhat. Egy színtévesztő apa lánya képes tehát továbbadni a rendellenességet fiának. A nők két X-kromoszómával rendelkeznek, esetükben a hibást korrigálja a normális, a férfiaknál erre nincs lehetőség. Ez az oka annak, hogy míg a nők mindössze 0,5 százaléka színtévesztő, addig ez az arány férfiaknál 8 százalék.

A fent említett színtévesztés-típusok közül a leggyakrabban a vörös és a zöld színlátás rendellenessége fordul elő. A monochromázia illetve a teljes színvakság, csakúgy, mint a tritanomália, azaz a kék szín érzékelésének zavara igen ritka, utóbbi leginkább szerzett betegségek, mérgezések következtében jelentkezik és az esetek többségében idővel visszanyerhető a páciens normális színérzékelése.

A helytelen színlátást a vörös-zöld színtévesztők esetében az okozza, hogy a vörös, illetve zöld színre érzékeny csapok érzékenységi tartománya a zöld, illetve a vörös tartományhoz esik közelebb, mint a normális színlátóknál. Vagyis a protanomália esetében a protos spektrális érzékenysége a deuteros érzékenységi tartományához, (1. ábra) a deuteranomália (zöld színlátási zavar) esetében pedig (2. ábra) a deuteros által érzékelt hullámhossz-tartomány tolódik közelebb a protos érzékenységi tartományához. Mindez azt eredményezi, hogy csökken a két szín megkülönböztetésének képessége, de magukat az egyes színeket is nehezebben azonosítja a páciens, hiszen a protos a vörös helyett inkább a narancs és sárgás árnyalatokra érzékenyebb, illetve ugyanilyen elven a deuteros a zöld helyett sárgászöldebb árnyalatokat érzékel.

Öröklött jellege miatt a tudomány mai állása szerint a színtévesztés nem gyógyítható, de egy speciális eszközzel eredményesen korrigálható, méghozzá műtéti beavatkozás nélkül.

Magyar tudósoknak – több évtizedes kutatómunka során – közel ezer páciens bevonásával világviszonylatban is jelentős eredményeket sikerült elérniük a színtévesztés kezelése terén.

A szakemberek által kifejlesztett Colorlite® szemüveg speciális színszűrőjének köszönhetően oly módon változtatja meg a szembe érkező fényt, hogy a receptor érzékenységi tartományának súlypontját a helyes irányba tolja el a spektrumon. A szűrő által csökken ugyan a beeső fény intenzitása, illetve a receptorok színérzékelésének arányai is megváltoznak, ám a szem képes ellensúlyozni ezeket a hatásokat.

Innovatív megoldás színtévesztésre a Samsungtól

A Samsung a magyar Colorlite® közreműködésével fejlesztette ki a SeeColors mobiltelefonos és Tizen-alapú Smart TV alkalmazáspárt annak érdekében, hogy innovatív módon javítsa a színtévesztők életminőségét. A SeeColors használata egyszerű. Először a Galaxy App Store és Google Play áruházakból ingyenesen letölthető mobilalkalmazás meghatározza a színtévesztés típusát (vörös, zöld vagy kék érzékelők működésének hibája) és mértékét (enyhe, mérsékelt vagy súlyos). Ezt követően a felhasználó összekapcsolja az okostelefonját a Samsung Smart TV-jével, illetve magán a TV-n is elvégezheti a tesztet. A SeeColors alkalmazás a Samsung 2016-os SUHD Smart TV-in előre telepítve található meg. Végül az applikáció az okostelefonos vagy a TV-n elvégzett teszt alapján újrakalibrálja a képernyő színeit, amelynek köszönhetően a színtévesztő felhasználó korábban sohasem tapasztalt, élénk és valósághű színekben élvezheti a televízió képernyőjén megjelenő tartalmakat.

További e-Egészségügy

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés