Connect with us

5G-hálózatfejlesztés a Telenornál

34146032_l

Dotkom

5G-hálózatfejlesztés a Telenornál

5G-hálózatfejlesztés a Telenornál

A Telenor és a Huawei együttműködésében épül Norvégia első 5G hálózata

A fejlesztési együttműködésről szóló megállapodást a barcelonai Mobile World Congress keretében írta alá a Telenor és a Huawei.

„A Telenor és a Huawei már évek óta együttműködik az 5G-technológia sztenderdizálási folyamatában, a mostani bejelentés révén pedig a Telenor lehet az első szolgáltató, amely 5G-szolgáltatást vezet be Norvégiában.”

– mondta Magnus Zetterberg, a Telenor Norvégia műszaki vezérigazgató-helyettese.

 

Új alkalmazási területek és jobb élmény

Az 5G teljesen új, sosem tapasztalt mobilozási élményt kínál. Nemcsak új mobil platformot jelent, hanem intelligens közlekedésirányítást, magas szintű gépek közti kommunikációt, a csatlakoztatott autóktól az okos utcai lámpákig.

„Az 5G rendkívül fontos szerepet játszik majd számos területen. Az egészségügyben például sokkal több csatlakoztatott eszközre lesz szükség a betegek ellátásához, de fontosak az automatizált, robottechnológiával felszerelt gyártósorok is, illetve a gyárakban dolgozó emberek munkájának támogatása,”

– tette hozzá Zetterberg.

 

A leggyorsabb hálózat Norvégiában


„Az 5G forradalmi technológiai váltást jelent, ami alapjaiban változtatja meg a jövő digitális infrastruktúráját. Az 5G hatalmas kapacitással rendelkezik, olyan, mintha 1000 km/órás sebességgel száguldanánk egy nyolcsávos autópályán. A hálózatra kapcsolt eszközök 1-10 Gbps adatsebességre lesznek képesek,”

– mondta el Zetterberg.

Összehasonlítva, a Telenor Norvégia ügyfelei átlagosan 52,91 mbits/s sebességet tapasztalhattak 2016 utolsó negyedévében, ez volt az eddigi leggyorsabb hálózati sebesség az országban.

 

5G tesztelés 2017-ben

A Telenor 2017-ben kezdi meg az 5G tesztelését, ezt követően már 2020 körül várható az 5G hálózat piaci bevezetése.

„Idén egy sor pilotot és komoly teszteket folytatunk az 5G technológiával. Az a célunk, hogy közelebb kerüljünk a hálózat bevezetéséhez, hogy az 5G minden norvég ügyfelünk számára elérhető legyen,”

– mondta Bjørn Amundsen hálózatfejlesztési vezető.

 

5G tesztelés a Telenor Magyarországnál

Az 5G technológiára való felkészülésként a Telenor Magyarország 2016 végén a sikeresen tesztelt egy új technológiát, amely a 4. és 5. generációs mobilinternet-hálózatok közti átkötést jelentheti. A Telenor székház rádió-kísérleti laboratóriumában az új technológia segítségével 1,215 Gbps átviteli sebességet értek el. A nagyobb sebesség mellett a Telenor által tesztelt technológia alacsonyabb hálózati válaszidőre is képes: a jelenlegi 4G+ hálózaton jellemző 16-30 milliszekundumos (ms) értéket képes 10 ms alá vinni.

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda