Connect with us

technokrata

Az átalakított Facebbok-ot az elsők között kaptuk meg

facebook1

Dotkom

Az átalakított Facebbok-ot az elsők között kaptuk meg

Az átalakított Facebbok-ot az elsők között kaptuk meg

Sokaknak frissült, ezért érdemes átszaladni a változásokon

Az első változás amit egyből észrevehetünk, az az, hogy a ‘Napom’ funkció ide is bekerült a Messenger és az Instagram után. Ezeket a fotókat/videókat a Facebook 24 órán keresztül kiemelt helyen jeleníti meg, majd törli azokat.

facebook-stories-test

Az eddig felül elhelyezkedő navigációs sáv alulra került, amely nagyobb telefonoknál (pl. Galaxy Note 3-4-5) igen hasznos, hiszen egy kézzel is simán el lehet érni nyújtózkodás nélkül. A kamera funkció használata is egyszerűsödött, egy jobbra húzással előhozható, ami annyiban veszélyes, hogy sokszor véletlenül elindíthatjuk, akárcsak a Messenger-nél.

Elsőre bosszantóak lehetnek ezek az új funkciók, személy szerint a “Napom”-nak nem túl sok hasznát találtam, de a navigációs sávot miután megtaláltam, könnyebben tudom használni, mint amikor fölül volt. Emellett szimpatikus, hogy az ismerősnek jelölős ikont is kivették, teljesen fölösleges a mindennapi használatban.

Forrás: napidroid.hu

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda
jpg

Fotó-videó

Donald J. Trump beiktatása 180°-os gigapixel portrén

2017. január 23. hétfő
epsonl386

egyéb kütyük

Teszt: Epson L386 – Tintabajnok

2016. november 21. hétfő