Connect with us

Hirdetés

technokrata

Idén 270 ezer háztartásban válik elérhetővé a szélessávú internet

Dotkom

Idén 270 ezer háztartásban válik elérhetővé a szélessávú internet

Idén is folytatódik a Magyar Telekom hálózatfejlesztése országszerte

Idén is folytatódik a Magyar Telekom hálózatfejlesztése országszerte, amelynek eredményeként 2017-ben további 270 ezer háztartásban válik elérhetővé a nagysebességű, szélessávú vezetékes internet – közölte a távközlési szolgáltató az MTI-vel hétfőn.

A tájékoztatás szerint az idei célkitűzések mintegy negyede uniós forrásból valósul meg, mivel a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat első két körében 46 járásra vonatkozóan a Magyar Telekom Nyrt. és konszolidált magyarországi leányvállalatai együttesen 12,2 milliárd forintnyi forrást nyertek el a másodpercenként legalább 30 megabit (Mbps) sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére. A vállalat azzal kapcsolatban azonban nem közölt pontosabb információt, hogy saját erőforrásaiból mekkora összeget fordít hálózatfejlesztésre.

A 2017-es kivitelezési munkák már január végén, február elején elindulhatnak többek között Vácon, Törökbálinton, Ercsiben, Répcelakon, illetve az uniós támogatással megvalósuló helyszínek közül olyan apró településeken, mint Gödre, Kokad vagy Kehidakustány. Kora tavasszal folytatódik a fejlesztés Budapest XII. kerületében is, és intenzív munka kezdődik a II. kerületben, ahol szeptember végéig 10 ezer háztartás lefedését tervezi a Telekom, ezzel csaknem teljessé válik a szélessávú lefedettség a budai kerületben.

A társaság közleményében beszámolt arról is, hogy mostanra már több mint 2,8 millió háztartásra nőtt a szupergyors vezetékes hálózat lefedettsége, lehetővé téve a legalább 30 Mbps sebességű internetet, az interaktív tévézést, széles TV-csatorna kínálatot, több képernyőn elérhető filmkölcsönzést. Közülük csaknem 700 ezer háztartás Gigabit-képes optikai hálózattal lefedett, vagyis az ügyfelek igénybe vehetik az 1000 Mpbs sebességet biztosító szolgáltatást.

Forrás: MTI

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés