Connect with us

technokrata

Ismét megrendezésre került a legorobotverseny

edu1

Digitális oktatás

Ismét megrendezésre került a legorobotverseny

2017. január 14-én Tatabányán A Vértes Agorájában ismét a LEGO® robotoké volt a főszerep

A legorobotverseny fővédnöke Schmidt Csaba, Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármestere.

Az idei versenyen 14 csapat vett részt: 5 budapesti, 3 tatabányai, 3 tatai, 1 esztergomi, 1 komáromi és 1 kecskeméti csapat. A 9-16 év közötti fiatalokból álló, 3-10 fős csapatok délelőtt Animal Allies, állati társak témában a csapatok kutatási projektjeiket prezentálják, majd olyan kihívást kapnak, amiben azt értékeli a zsűri, mennyire tudnak csapatban dolgozni, a mögöttük álló fél éves munka alatt mennyire kovácsolódott össze közösségük, a harmadik értékelési szempont a megépített LEGO® robotok gépészeti és programozási megoldások pontozása. Délutáni egyszerre két csapat 2,5 perces robotmenetei futottak. A 14 csapat mindegyike 3 fordulóban teljesíti kiválasztott missziót a 15 lehetséges közül, utána kerül sor a negyeddöntőre, elődöntőre és döntőre.

6 különböző kategóriában született győztes. Az összetett verseny első két helyezettje a HTRoboTeam (budapesti Homoktövis Általános Iskola) és a Fazekas RoboTeam (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) továbbjutott a február 4-5-én Debrecenben megrendezésre kerülő FLL Semi Final Southeast versenyre. Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos asszony adta át a díjakat és a rendezvényt egy rövid beszéddel zárta, melyben megemlítette a 2016 novemberében aláírt együttműködési megállapodást a magyar kormány és a Lego Education között illetve, hogy az állam terveiről a hazai FIRST® LEGO® League és a World Robot Olympiad legorobotversenyekkel kapcsolatban.

További kategóriák győztesei:

Kategória Csapat Iskola Díjátadó
Legkitartóbb csapat HTRoboTeam Homoktövis Általános Iskola Szögi Zoltán Edutus Zrt. vezérigazgató
Kutatás és Előadás díj MyStorms Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium Nagyné Csóti Beáta

Edutus Főiskola mestertanár

Robotkonstrukciós díj Robogo Eötvös József Gimnázium és Kollégium Kopasz Anikó

H-Didakt Kft. ügyvezető

Zsűri különdíja Refisek Tatai Református Gimnázium Szilasi Péter Tamás

Nemak Europe

Társadalmi kapcsolatok osztályvezető

Legjobb Robot-Game Lego SAPiens Óbudai Árpád Gimnázium Némethné dr. Gál Andrea

Edutus Főiskola

oktatási rektorhelyettes

A következő legorobotverseny 2017. június 2-3-án Tatabányán a World Robot Olympiad az Edutus Főiskola szervezésében.

Continue Reading
Kapcsolódó cikkek

További Digitális oktatás

Technokrata a Face-en

Tesztek