Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ez a 4 jel arra utal, hogy a telefonod fertőzött

Dotkom

Ez a 4 jel arra utal, hogy a telefonod fertőzött

Néhány nyilvánvaló jel, amire minden Androidosnak figyelnie kell.

Az Android a világ legnépszerűbb mobilos operációs rendszere, ugyanakkor pont emiatt a leginkább támadott is egyben. Ha azt akarjuk, hogy a telefonunk ne legyen malware-ek és egyéb vírusok melegágya, akkor néhány fontos dolgot szem előtt tartva jelentősen csökkenthetjük a kockázatot. Nem tanácsos például a Play áruházon kívüli appokat telepíteni a telefonra, a meglévő alkalmazásokat pedig érdemes mindig frissíteni a biztonsági javítások miatt. A telefon rootolását szintén érdemes elkerülni, hiszen ezáltlal sokkal kitettebb a telefon a gyanús forrásokból érkező alkalmazásoknak.

Sajnos mindezek ellenére előfordulhat, hogy mégis meghekkelik a telefont, itt van néhány nyilvánvaló jel:

  1.  Árnyékalkalmazások futnak a háttérben
    Sok háttéradatot generál a telefon, a szokásosnál hamarabb merül az akku, ezek mind spyware alkalmazások futására utalnak.
  2. Felugró értesítések minden pillanatban
    A felugró, sokszor épp antivírust áruló hirdetések elég egyértelmű jelei annak, hogy a telefon malware-el fertőzött.
  3. Ismeretlen eredetű vásárlások a bankkártyán és furcsa posztok Facebookon
    Az ismeretlen tranzakciók utalhatnak arra, hogy egy Androidos hekkertámadás áldozata vagy, ez a veszély akkor is fennáll, ha nincsenek elmentve a kártyaadatok, mivel sokszor a személyes adatokból a hekkerek ki tudják találni a jelszavakat.
  4. Véletlenszerű leállások
    Ha a telefon gyakran hirtelen leáll, újraindul minden ok nélkül, akkor ez is figyelmeztető jel lehet, akár arra is utalhat, hogy a készülékre spyware szoftvert installáltak.

 

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés