Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezzel a programmal egy régi androidos funkció kerülhet az iPhone-odba!

Dotkom

Ezzel a programmal egy régi androidos funkció kerülhet az iPhone-odba!

Ezzel a programmal egy régi androidos funkció kerülhet az iPhone-odba!

Hiába várjuk, az Apple még mindig nem készített egyedileg konfigurálható Vezérlőközpontot, így sokáig be kellett érnünk az előre megadott lehetőségekkel. Az AirLaunch Pro segítségével azonban tetszés szerint gyorsindító ikonokat helyezhetünk el az Értesítési Központban, így eddig nehezen elérhető funkciókat is pillanatok alatt tudunk bekapcsolni.

Aki használt már életében androidos mobilt, annak bizonyára nem újdonság, hogy az értesítési sávból a készülék számtalan funkcióját vezérelhetjük, legyen szó akár a Bluetooth bekapcsolásáról, a fényerő állításáról vagy épp a repülőgép üzemmód aktiválásáról.

Nos, ez hosszú ideig pusztán vágyálom volt az iPhone-osok számára, hiszen az Apple az iOS 7-ig egyáltalán nem biztosított lehetőséget a különféle beállítási lehetőségek ki-, illetve bekapcsolására. Azóta ugyan javult a helyzet, de az újabb iOS-ekben megtalálható Vezérlőközpont sem nyújt olyan sokrétű beállítási lehetőséget, mint amit a Google rendszerét futtató telefonok esetén megszokhattunk.

Van megoldás

Itt jön a képbe a most rövid ideig ingyenesen letölthető AirLaunch Pro, amelynek segítségével vezérlőgombokat telepíthetünk az Értesítési központba. A telepítés igen gyorsan megtörténik, ezután pedig egy üres felület előtt találjuk magunkat, ahol már elő van készítve néhány gyorsindító ikon. Itt kedvünk szerint variálhatunk, akár az előre beállított értékeket törölhetjük is, de persze inkább hozzáadni, semmit elvenni érdemes. Különösen azért is, mert nem kell egy sorba belenyomorítani az ikonokat, akár 2-3 sornyi funkció hozzáadása is megoldható.

airlaunchpro1

Rengeteg lehetőség

A fejlesztők kategóriák szerint csoportosították a különféle lehetőségeket, ebből négy fajta áll a rendelkezésünkre. A leginkább hasznos az, ha egy beállítási lehetőséget teszünk ki az Értesítési központba. Ebből menüpontok szerint válogathatunk, pontosan úgy, ahogyan azt a Beállításokban is tennénk. Ezen kívül kitehetünk alkalmazás gyorsindítókat, de akár különféle, a vágólaphoz kapcsolódó (például másol és Google keresés) parancs is egyszerűen elérhető helyre tehető. Végezetül pedig van egy manuális mód, itt magunk adhatunk nevet az ikonnak, illetve azt is mi határozhatjuk meg, hogy mire mutasson a hivatkozás.  Azt is megemlíteném, hogy akár 40 fajta ikondizájn közül választhatunk, így biztosan megtalálhatjuk a számunkra leginkább megfelelőt.

Megéri letölteni

Épp ezért azt gondolom, hogy teljes mértékben megéri letölteni a most ingyenes AirLaunch Pro-t, hiszen olyan funkcionalitást épít bele az iOS-be, amelyre, ha az Apple-ön múlik, még éveket kell várnunk. Az applikációt ide bökve érheted el.

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés