Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elkészült a program, amivel átírható az emberi hang

Dotkom

Elkészült a program, amivel átírható az emberi hang

Elképesztő alkalmazást készített az Adobe.

Az már senki számára nem meglepetés, hogy a Photoshop segítségével viszonylag egyszerűen manipulálhatjuk a képeket, rengetegen élnek is ezzel a lehetőséggel. Arra azonban, hogy van egy program, amivel ugyanezt megtehetjük egy beszéddel, már sokan felkapják a fejüket.

Pedig épp ezt csinálja az Adobe új applikációja a VoCo, amely egy körülbelül 20 perces felvétel elemzése után képes úgy módosítani az elhangzott szöveget, hogy utána nem lehet megmondani, hogy mit is mondott eredetileg a hallható személy.

Ahogyan a videóban is látható, először csak egy-egy szót cserélnek ki, majd később már kifejezéseket is átírnak, végül pedig teljesen új mondatok kerülnek bele a szövegbe. A fejlesztők persze nem mások átveréséhez fejlesztették ki a VoCo-t, sokkal inkább különféle beszélgetések, Podcastek apró hibáinak kijavítása lebegett a szemük előtt. Azt is elárulták, hogy dolgoznak egy olyan megoldáson, amivel számítógéppel ki lehet majd mutatni a manipulációt, akkor is, ha azt az emberi fül nem hallja meg. A VoCo piacra dobása azért még odébb van, az szinte biztos, hogy néhány év még eltelik, amíg kereskedelmi forgalomban is hozzáférhető lesz az alkalmazás.

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés