Connect with us

technokrata

Végre tényleg megértheti a gép, hogy mit mondunk neki

cortana2

Dotkom

Végre tényleg megértheti a gép, hogy mit mondunk neki

Emberi szinten dolgozza fel az információkat a Microsoft beszédfelismerő rendszere.

A Microsoft óriási energiákat fektet a beszédfelismerő rendszerének fejlesztésébe, a legújabb közleményük alapján pedig ennek meg is van a gyümölcse. A kaliforniai gyártó ugyanis most elárult néhány részletet a technológiával kapcsolatban, az eredmények pedig elképesztőek.

cortana

A rendszer ugyanis immár professzionális szinten képes megérteni a neki mondott szöveget, ugyanis alig 5,9%-os hibahatárral dolgozik, ennyit pedig egy ember is képes téveszteni egy diktálás során. Xuedong Huang, a projekt vezetője szerint történelmi pillanathoz érkezett a beszédfelismerő szoftverük, hiszen most először jutott el oda számítógép, hogy emberi szinten dolgozzon fel beszédet.

Persze azért még van hova fejlődni, a cél az, hogy gyorsan, illetve akár akcentussal beszélő emberek mondatait is megértse a számítógép. A Microsoft az így megszerzett tudást a  jövőben a virtuális személyi asszisztense, a Cortana továbbfejlesztéséhez használná fel a.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek