Connect with us

Hirdetés

technokrata

Van, ahol még létezik a Szovjetunió: 9 érdekesség, amit nem tudtál a domainekről!

Dotkom

Van, ahol még létezik a Szovjetunió: 9 érdekesség, amit nem tudtál a domainekről!

Szombaton ünnepelte 25. születésnapját az első magyar webcím. Ennek kapcsán összeszedtünk 9 olyan érdekességet, amely a domainekhez kapcsolódik!

A legtöbben azt sem tudják, hogy létezik, pedig nap mint nap találkoznak a domain nevekkel. Ezek, a honlap címét kijelölő tartománynevek minden hivatkozás végén megtalálhatóak, elég csak a .hu, a .com vagy a .org-ra gondolnunk. Nem is gondolnánk, de ezek is tartogatnak érdekességeket, sőt! 

mike-mann

1. Egyszer előfordult, hogy egyetlen nap alatt egy ember közel 15 ezret jegyeztetett be

Mike Mann nem egy türelmes ember, szereti gyorsan elintézni a dolgokat. Talán ennek is köszönhető, hogy az ő nevéhez fűződik az egyetlen nap alatt bejegyzett legtöbb domain rekordja is, Mann ugyanis 24 óra alatt közel 15 ezer domain regisztrált. A pontos szám egészen pontosan 14962, de biztosak vagyunk benne, hogy lehetett ez volna több is, ha nem telik el a fránya nap! Persze Mann nem pusztán hobbiból vásárolgat domaineket, ezeket folyamatosan árusítja is a saját oldalán, természetesen az eredetinél magasabb áron. 

domain-name

2. Volt idő, amikor ingyen lehetett domaint igényelni

Napjainkban ugyan minden webcímért fizetni kell, nem volt ez mindig így. Sőt, 1995-ig teljesen ingyenes volt a domain regisztráció, csak azután döntöttek úgy, hogy vége a jó életnek. Ezután 100 dollárnak megfelelő összegért lehetett egy címet regisztrálni, majd két évvel később 70 dollárnyira csökkent ennek az ára. 

thisdomainisnotforsale-logo16july2015png

3. Van, amit nem lehet megvásárolni

Hiába szeretnéd, hogy a céged egy három karakteres, .com-ra végződő domainnel rendelkezzen, ezt aligha fogod tudni megoldani. Hiába van ugyanis több mint 50 ezer ilyen webcím, az összeset megvásárolták már! Az egyetlen megoldás, hogy egy ilyenhez hozzájuss, az az, ha személyesen az oldal üzemeltetőjétől veszed meg a domaint. Sőt, ha már a .com-nál járunk az is igen érdekes, hogy  a Test.com, az Example.com, az Invalid.com, és Localhost.com sem eladó, ezek az állami szabályozás értelmében saját használatra vannak fenntartva. Szintén így van ez az “A”-betűs .com domainekkel is, ezekből ugyanis az összes (szám szerint 63 darab!) gazdára talált a múltban. 

18phgnc5pst3yjpg

4. Tovább él a Szovjetunió!

Bár a Szovjetunió hivatalosan 1991-ben széthullott, ez nem azt jelenti, hogy az interneten ne élne tovább az egykori szuperhatalom. 25 évvel az egykori állam megszűnése után ugyanis közel 120 ezer használatban lévő, .su domain van a világon. Persze a legtöbb esetben orosz vállalatok, vagy állami szervezetek védetik le ezeket, illetve kétes szándékú hackerek is használják olykor. 

kepernyofoto_2016-04-15_13_23_22-2

5. Több mint 9 milliárdot ért a legdrágább domain

2007-ben a VacationRentals.com-ért a HomeAway-t is birtokló Brain Sharples 35 millió dollárt adott. Ezzel ez a domain lett a világ legdrágábbika, ezt a címet pedig azóta sem vette el senki a VacationRentals-tól. A dobogóra ezen kívül még a 30 millió dollárért megszerzett PrivateJet.com és a 16 millió dolláros áron gazdára talált Insure.com állhat fel. Ha szeretnéd tudni, hogy melyek a világ legdrágább domainjei, akkor kattints ide

ng_zones

6. Akár 40 ezer dollárba is kerülhet egy nigériai webcím

Ember legyen a talpán, aki kifejezetten egy nigériai domaint regisztrálna, hiszen az országban az egyes címek értéke elérheti az évi 40 ezer dollárt azaz 11,3 millió forintot. Az igazán érdekes az, hogy erre nincs is nagyon magyarázat, valaki valamiért úgy döntött, hogy ennek ennyi az ára és azóta ez így is van. Egy namíbiai domain sem olcsó, egy ilyen akár 4300 dollárba is kerülhet egy évben. 

googol_google

7. A véletlennek köszönhetjük a Google-t

Kevesen tudják, de eredetileg nem Google, hanem Googol lett volna a keresőóriás neve. Mivel a googol tíz szexdecilliárdot jelent (ez azt jelenti, hogy a szám egy egyesből és 100 nullából áll)  ezért kiválóan alkalmasnak találták arra, hogy az elképesztő mennyiségű keresési találatot kifejezze. Mindez csak azért nem valósult meg, mert az egyik társalapító visszaemlékezése szerint a regisztráció során rosszul gépelték be a címet, így Googolból Google lett. Persze lett volna lehetőségük javítani, ám ekkor derült ki számukra, hogy valaki már levédette a Googolt, ezért maradtak a Google-nél. 

img_5078_aure-l1

8.  Van olyan kávézó a világon, ahol domainekről tanulhatsz

Kínában áprilisban adták át a világ első domainkávézóját. A meghökkentő kávéház Pekingben található és a célja az, hogy az ott fogyasztók megtudhassák a legújabb elérhető domaineket és azt is, hogy ezek közül melyekbe érdemes beruházni. A China.vc-ről itt tudhatsz meg többet. 

symbolics_1

9. A világ legidősebb domainje már több mint 30 éves

Bizony, a világ első domainjét 1985. március 15-én jegyezték be. A symbolics.com-ot több mint egy hónappal később követte az április 24-én bejegyzett bbn.com, míg harmadikként a think.com-ot jegyezték be, május 24-én. Érdekesség, hogy az első 20-ban olyan márkák is szerepelnek, mint a Xerox (ők 1986. január 9-én jegyezték be a sajátjukat), a HP (a vállalat 1986. március 3-én védette le a sajátját), az IBM (ők a HP után 16 nappal, március 19-én regisztráltak) vagy épp az Intel (ez a vállalat sem maradt le sokkal, 1986. március 25-én regisztrálták a saját domainjüket). 

(Az írás eredetileg a Rendszergizda blogon jelent meg, a szerző saját tulajdona.)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés