Connect with us

technokrata

Nem kapkodnak a Twitter után

twitter_mobil

Dotkom

Nem kapkodnak a Twitter után

Legalábbis senki sem akarja megvenni a szolgáltatást.

Úgy tűnik, hogy mégsem oldódik meg olyan könnyen a Twitter kálváriája, mint ahogyan azt remélték. A nehéz helyzetbe került szolgáltatásról ugyanis azt pletykálták, hogy hamarosan felvásárolják, a vevők között pedig felmerült többek között a Disney, a Google és az Apple neve is.

twitter-bird-over

Most azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy egyik gyártó sem érdeklődik a Twitter után. Érthető módon erre igencsak rosszul reagáltak a részvényesek, a papírok értéke gyakorlatilag azonnal 9%-ot esett. Persze azért nem zárható ki, hogy valaki végül mégis megveszi a Twittert, de a Disney szinte biztosan nem lesz az a cég, hiszen iparági pletykák szerint a vállalat végül mégis elzárkózott az üzlettől.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek