Connect with us

Hirdetés

technokrata

Alaposan odapörkölt a konkurenciának az iPhone 7

Dotkom

Alaposan odapörkölt a konkurenciának az iPhone 7

Elképesztő erejű az iPhone 7, még a Galaxy Note 7-est is legyőzte.

Egymásnak eresztették a Galaxy Note 7-est és az iPhone 7-et, az eredmény pedig igencsak meglepő lett. Amíg ugyanis a Samsung mostanában sok vihart kavart telefonjában egy nyolcmagos, 4 GB RAM-mal támogatott processzor dolgozik, addig az Apple készüléke nem csak magokból, de RAM-ból is fele annyit kapott, mégis győzni tudott a konkurenssel szemben.

Sőt, nem is épphogy nyert az Apple mobilja, hiszen az iPhone 7 1 perc 40 másodperc alatt teljesítette a PhoneBuff tesztjét, míg a Note 7-esnek ehhez 3 perc 14 másodpercre volt szüksége, azaz közel kétszer annyi időre. Persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a Note 7-es lassú lenne, pusztán azt, hogy a videón is látható módszer alapján az Apple készüléke gyorsabban végzi el a feladatokat. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy biztosan vannak olyan tesztek, amiken pedig az iPhone veszítene, így valószínűleg a jövőben ilyesmiket is láthatunk majd, ahogyan egyre több kézbe eljut az iPhone 7-es.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés