Connect with us

Hirdetés

technokrata

Antiszociálissá válhatunk a VR-tól?

Dotkom

Antiszociálissá válhatunk a VR-tól?

Az Apple vezére szerint ezért sokkal jobb a kiterjesztett valóság.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a virtuális valóság, így a legtöbb nagyvállalat igyekszik beszállni a piacra. Köztük van a Sony, a Samsung vagy épp az Intel is, az Apple azonban látványos kimaradt a területről.

vroneplus

Mindez nem a véletlen műve, Tim Cook szerint ugyanis a virtuális valóságtól antiszociálissá válhatunk, hiszen csak egyedül szórakozunk. Szemben a kiterjesztett valósággal, amit már akár párban is élvezhetünk, azaz közösségi élményt is nyújthat. Emellett az Apple vezére szerint üzletileg sem éri majd meg foglalkozni a virtuális valósággal, néhány év múlva ugyanis a legtöbb vállalat az AR mellett teszi majd le a voksát.

A nyilatkozat fényében nem meglepő, hogy egyhamar nem számíthatunk Apple VR-eszközre, de egy kiterjesztett valósággal használható készülékben úgy tűnik, hogy lát fantáziát a kaliforniai gyártó. Ennek a megjelenése azonban még biztosan odébb van, mi legalább két évet tippelnénk, míg bemutatkozhat az első ilyen termékük.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés