Connect with us

technokrata

Vége lehet a telekocsinak?

usingcar

Dotkom

Vége lehet a telekocsinak?

Az állam kinyírná a telekocsit.

Elképzelhető, hogy hamarosan nemcsak az Uber-nek, de a telekocsi szolgáltatásoknak is befellegzett. Erre utal, hogy Nemzeti Közlekedési Hatóság 6 régiós központba keres ellenőröket, méghozzá a „a jogkövető magatartást tanúsító fuvarozók védelme érdekében”.

usingcar

Ez magyarul megfogalmazva azt jelenti, hogy a jövőben sokkal célzottabban büntetnék a telekocsis szolgáltatásokat. Eddig ugyanis sem a NAV, sem az NKH nem piszkálta ezeket a szolgáltatásokat, ám most úgy néz ki, hogy ennek a szép időszaknak a vége és a jövőben komolyan megbüntethetik azokat a sofőröket, akiket rajta kapnak, hogy nem baráti szivességből cipelnek más embereket. A  Fuvarlevél című szaklap szerint egy ilyen razzia során akár 800 ezer forintos büntetésre is számíthatnak azok, akik feketén szállítják az utasokat, ez pedig elég komoly elrettentő erő. Maga a tervezet egyébként nem példa nélküli, Romániában már egy éve betiltották a telekocsi szolgáltatásokat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek