Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft is nagytakarításba kezdett

Dotkom

A Microsoft is nagytakarításba kezdett

Már több mint 30 ezer programot töröltek!

Az Apple ma estétől kezdve elkezdi az App Store nagytakarítását, azaz kidobja azokat az applikációkat, amelyek elavultak vagy nem felelnek meg az új irányelveiknek. Most a Microsoft is bejelentette, hogy hasonló lépésre szánták el magukat, azonban ők már ezidáig is kidobtak 30 ezer appot, méghozzá csak a Windows Áruház német verziójából!

windowsapp

A nem mindennapi tisztogatás oka egyértelműen a gyászos felhasználói visszajelzések, hiszen sokan inkább elpártoltak az áruháztól, semmint megtalálják a számukra fontos programot a sok szemét között. Források szerint ezért már júniusban elkezdődött a takarítás, ennek az eredménye a 30 ezer program eltávolítása.

Ezzel azonban még nincs vége, hamarosan új irányelvek is életbe lépnek, így szeptember 30-tól már korhatárbesorolás alá kell vonni a programokat. Aki ezt nem teszi meg, annak eltávolítják az alkalmazását. A Microsoft azt reméli, hogy ezzel az egyszerű megoldással rengeteg felesleges, már régen elavult programot törölhetnek a rendszerből.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés