Connect with us

technokrata

Meglepte a rajongóit az Apple

iphoneszept7

Dotkom

Meglepte a rajongóit az Apple

Nem, nem az iPhone 7-ről van szó.

Nem mondhatnánk, hogy az Apple túlságosan aktívan szerepelne a közösségi médiában a csatornáival (és itt nem az Apple Music-ra és az App Store-ra gondolunk), hiszen a kaliforniai gyártó hosszú ideig szinte kizárólag a YouTube-on tette közzé a saját videóit. A cél elsősorban az volt, hogy az újdonságokról a felhasználók a cég saját honlapján értesüljenek, illetve természetesen a tech oldalakon megjelenő pletykák és hírek is az Apple malmára hajtották a vizet.

iphoneszept7

Az elmúlt időszakban azonban mintha megváltozott valami, hiszen nem elég, hogy már saját Facebook csatornát is üzemeltetnek, de hamarosan a Twitteren is megjelenhetnek a saját üzeneteik. Erre utal, hogy váratlanul közzétettek egy bejegyzést a hivatalos, már évekkel korábban regisztrált Twitter csatornájukon.

A @Apple-ön megjelent bejegyzés a szeptember 7-ei Keynote-ot népszerűsíti, tehát nem egy különös újdonságról van szó. Ami miatt mégis érdekes lehet, az az, hogy régóta pletykálják, hogy az Apple élőben, Twitteren is közvetíti majd az eseményt, ez pedig akár egy próba is lehetett, hogy megnézzék, hányan reagálnak a bejegyzésre. Sajnos azóta törölték a posztot, így pusztán csak a pletykákban bízhatunk.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek