Connect with us

technokrata

Nem akart vizsgázni, feltörte az elnök honlapját

hackerillusz

Dotkom

Nem akart vizsgázni, feltörte az elnök honlapját

Igencsak vakmerő volt a 17 éves tinédzser.

Nem akármilyen módszerrel próbálta meg megakadályozni a közelgő vizsgát egy 17 éves, srí lankai fiatalember. A diák ugyanis az elnök weboldalát törte fel, majd az eredeti kezdőlap helyére egy olyan szöveget helyzett el, amely szerint elmaradnak az év végi vizsgák. Persze mondani sem kell, hogy ezzel nem sokat ért el, hiszen azért a legtöbben nem Maithripala Sirisena honlapjáról tájékozódnak, így kevesek értesültek a bejegyzésről.

hackerillusz

Akik viszont igen, azok leginkább a hatóság emberei voltak, ami nem jó ómen. Nem meglepő, hogy órákkal később már el is kapták a szerencsétlen hackert, aki ahelyett, hogy csöndben átverekedte volna magát a vizsgákon, most három évnyi szabadságvesztésre és  300 ezer rúpia ( 1,23 millió forint) büntetésre számíthat. Érdekesség, hogy Srí Lanka elnökének honlapja mostanság vonzza a támadókat, egy héttel a tinédzser esete előtt a Sri Lankan Youth nevű hackercsoport is megtámadta az oldalt, ők a vizsgák eltolását akarták elérni.

Forrás: Origo



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek