Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mindent letarol majd a Snapchat

Dotkom

Mindent letarol majd a Snapchat

Óriásit növekednek majd az elkövetkező időszakban.

Igencsak jó időszak előtt áll a Snapchat. Az önmegsemmisítő képekkel és videókkal ismerté vált közösségi szolgáltatás jelenleg napi 150 millió felhasználót tudhat magáénak, a legújabb kutatásuk alapján azonban ez még bőven tovább fog nőni a közeljövőben.

snapchat-splash-iphone6-hero

A vállalat arra számít, hogy csak az idei évben 27,2%-kal nő majd meg a felhasználói bázisuk, a lendület pedig 2017-ben is folytatódik, az előrejelzéseik alapján 2017-ben 13,6%-os lesz ez a növekedés. Ez a trend szerencsére később sem fordul majd meg, de 2018 után már “csak” egy számjegyű növekedéssel számol a csapat.

Az biztos, hogy a népszerűség a felhasználói bázis változásával is jár majd, jelenleg ugyanis szinte kizárólag a fiatalok szórakozása a Snapchat, később azonban az idősebb generáció is megjelenik majd a platformon. Talán ennek is köszönhető, hogy már a Facebook tulajdonában álló Instagram is megpróbál borsot törni a Snapchat orra alá, hiszen a közelmúltban bemutatták a nyilvánvalóan a konkurenciától ellesett Stories funkciót.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés