Connect with us

Hirdetés

technokrata

Komoly lépésre szánta el magát az Uber

Dotkom

Komoly lépésre szánta el magát az Uber

Leszámolnak a Google-lel!

Elképzelhető, hogy idővel búcsút mondhatunk mindenfajta Google szolgáltatásnak az Uber-ben, hiszen az amerikai vállalat hamarosan egy saját térképszolgáltatást dolgoz ki, legalábbis ha hinni lehet a Financial Times információinak. Mindez azért fontos, mert bár csak kevesen foglalkoznak vele, de tény, hogy a Google Térképek és a Waze is szorosan az Uberhez tartozik, elég csak arra gondolni, hogy a sofőrök utóbbi alkalmazással szállítják a leghamarabb célba az utasokat.

Shanghai, China. February 13th 2014. Driver images for UBER marketing content.

Nos, ez érthető módon annyira nem tetszik az Uber-nek, ezért most 500 millió dolláros fejlesztésre szánták el magukat, amellyel várhatóan leszámolnak a Google szolgáltatásokkal és kizárólag saját megoldásokat használnak majd. Persze ez még odébb van, de a lépés komolyságát jelzi, hogy már le is szerződtették a korábban a Térképek és a Föld szolgáltatások fejlesztésével foglalkozó Brian McClendont is. Azért az így is kérdéses, hogy egy ilyen térképszolgáltatás mennyi idő alatt hozható össze, az Apple-nek is évekbe tellet, mire egyáltalán látótávolságba került a Google Térképek színvonala.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés