Connect with us

technokrata

Íme 3 magyar cég, akiknek fontos a jövőnk

DELFIN Dij_2

Dotkom

Íme 3 magyar cég, akiknek fontos a jövőnk

A Magyar Telekom idén is díjazta a fenntarthatóság terén kiemelkedő szerepet vállalókat.

A DELFIN Díjakat többek között Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, a CEU professzora és Till Attila műsorvezető, rendező adta át a XVII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés keretén belül. A szakmai zsűri a nyertes vállalatoknál megvalósított, példamutató fenntarthatósági megoldásokat és teljesítményeket jutalmazta – innováció, esélyegyenlőség, klímavédelem és fenntartható tudatformálás témákban.

DELFIN Dij_2

„A Telekom számára kiemelten fontos a fenntartható fejlődés, a vállalati fenntarthatóság, a felelős működés és az esélyegyenlőség biztosítása. Az immár tizenhetedszer megrendezett kerekasztal-beszélgetésünk során átadott DELFIN Díjakkal is erősíteni kívánjuk párbeszédünket a partnereinkkel” – mondta Somorjai Éva, a Telekom HR vezérigazgató-helyettese a XVII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés köszöntőjében. „Az elmúlt években elért eredményeink – például az, hogy a hazai nagyvállalatok közül elsőként teljes mértékben karbonsemlegessé váltunk – új célok elérésére ösztönöz bennünket, amelyeket a megújult Fenntarthatósági stratégiánkban határoztunk meg.”

A 2008-ban alapított DELFIN Díj (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) odaítélésével a Magyar Telekom a fenntartható fejlődés gondolatának népszerűsítését segíti elő, és az azért tett aktivitásokat ismeri el. A díjra bármely Magyarországon működő vállalkozás pályázhatott olyan projektekkel, programokkal, fejlesztésekkel, amelyekkel a pályázó cég példamutató lépést tett a fenntarthatósági szempontból hatékony működés irányába.

DELFIN Dij_1

A DELFIN Díj nyertesei 2016-ban:

A pályázat nyertesei Botos Péter üvegművész alkotását kapták, valamint kiállítási lehetőséget a 9. Fenntarthatósági Napra, ahol szeptember 24-én bemutathatják a fenntarthatóság terén elért eredményeiket. Emellett 2-3 perces, a nyertes pályázatot bemutató film készül, amelyhez online promóció is jár. Mindezen kívül a nyertesek egy évre térítésmentesen Next Business Comfort M csomagot, 2 GB mobilnetet, korlátlan böngészés és e-mail opciót, valamint Office 365 Vállalati Prémium csomagot is kaptak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek