Connect with us

technokrata

Egyből két területet is megreformálna a Xerox

xerox

Dotkom

Egyből két területet is megreformálna a Xerox

Az energetika és a távoktatás fejlesztésébe is bekapcsolódtak új megoldásaikkal a Xerox kutatói.

Két új innovációt jelentettek be a közelmúltban a Xerox fejlesztői. Egyrészt a vállalat amerikai kutatóközpontjában, a PARC-ban olyan ablaküveg bevonatot hoztak létre, amely jelentősen növeli az épületek hőmegtartó képességét. Másrészt a Xerox indiai kutatóközpontjában, az XRCI-nél az e-learning anyagok jobb, könnyebb elérését, használatát lehetővé tevő megoldást találtak ki.

2000-ben indította el a PARC a Tiszta technológia elnevezésű programját, amelynek keretében azon dolgoztak, hogy költséghatékony, a mindennapokban alkalmazható megoldásokat fejlesszenek ki az energiatárolás, a megújuló energiák használata, valamint az energiahatékonyság növelése terén. Ennek a megközelítésnek a mentén kapcsolódtak be az USA Védelmi Minisztériuma kutatásokért felelős részlegének SHIELD-projektjébe, aminek részeként a kereskedelmi-és lakóépületek hőmegtartó képességének javításával foglalkoztak. Ennek eredményeként, az eddigi technológia tökéletesítésével kísérletezték ki az átlátszó aerogél megoldásukat. Ez az egyrétegű ablaküvegekre, vékony rétegben felvihető polimer borítás a mérések szerint jelentősen növeli az épületek energiahatékonyságát, miközben a felhelyezett anyag az ablakok küllemét sem változtatja meg, illetve azok fénybeeresztő tulajdonságára, időtállóságára, vagy hangszigetelési jellemzőire sincsen hatással. A PARC fejlesztését 3 millió dollárral díjazták a SHIELD-programban.

xerox

Hasonló nagy léptékű előrelépést jelent az oktatás világában a Xerox indiai kutatóközpontjának, az XRCI-nek a fejlesztése, amely az online tanulás hatékonyságának növeléshez járul hozzá. A Xerox kutatói a minőségi tudás elérése, felhasználása érdekében fejlesztették ki a videós e-learning megoldásukat, amely az interneten lévő több ezer oktatási tananyag rendszerbe foglalásával teszi ezeket mindenki számára megismerhetővé. A napi gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy adott téma iránt érdeklő embernek ezután nem kell egyesével, sok időt elpazarolva összegyűjtenie a számára releváns videókat. Helyette az XRCI megoldása fejlett multimédiás algoritmusának köszönhetően könnyedén elvégzi ezt a feladatot. A téma megadása után azonnal összeszedi a kapcsolódó videós tartalmakat. Utána kilistázza azokat a felhasználó számára egy külön menüben, ahol kulcsszavak és a tárgymutató segítségével gyorsan megtalálhatóvá válnak a legérdekesebb, leghasznosabb videók.

A perszonalizáció is a megoldás része. E-tutorként az egyéni fejlődéshez, igényekhez idomulva javasol videókat a tanulóknak. Például ha a rendszer azt érzékeli, hogy a felhasználó egy videó megtekintése közben újra elindítja ugyanazt az anyagot az ötödik perctől, akkor feltételezi, hogy a nézőnek szüksége van további információkra az adott téma megértéséhez, ezért máris felajánl számára további tartalmakat, amelyekből az adott kérdéskör részletesebben megismerhető, megérthető.

Az XRCI fejlesztése együttműködésben az Impartus szolgáltatóval idén nyáron debütál a több távol-keleti országban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek