Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mégsem utáljuk annyira a szórólapokat?

Dotkom

Mégsem utáljuk annyira a szórólapokat?

A fogyasztók többsége hasznosnak találja a reklámcélú megkereséseket, leginkább a szórólapos és e-mailes ajánlatokat kedvelik.

A DM Szenzor névre keresztelt, idén először lakossági véleményeket is vizsgáló felmérés szerint szórólap hatására a megkeresettek több mint kétharmada, míg elektronikus reklámüzenet nyomán a címzettek több mint fele vásárolt már legalább egy alkalommal.

A direktmarketing-csatornák közül a szórólapokra és az e-mailben érkező reklámüzenetekre nyitottak leginkább a fogyasztók, a legtöbb vásárlást is ezek az eszközök generálják – derült ki a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) megbízásából a KutatóCentrum által készített DM Szenzor felmérésből. Idén először a direktmarketing-szektorban tevékenykedő szakemberek mellett a fogyasztók iparággal kapcsolatos véleményét is vizsgálta a kutatás.

szorola

Tízből kilencen nyitottak a szórólapos reklámüzenetekre, heten pedig legalább részben hasznosnak tartják, hogy így értesülhetnek üzleti ajánlatokról. Az e-mailek elfogadottsága is igen magas: a felhasználók 86 százaléka legalább részben nyitott az elektronikus postaládában landoló megkeresésekre, és 59 százalékuk tartja azokat hasznosnak. „A 18-34 éveseknél megfordul a sorrend: ez a korosztály nyitottabb az elektronikus úton érkező megkeresésekre, mint a szórólapos ajánlatokra, ugyanakkor még utóbbi elfogadottsága is igen magas, 83 százalék a körükben” – emelte ki Huszics György, a DIMSZ elnöke.

A névre szóló reklámlevelek is hatékony elérést biztosítanak, tízből heten nyitottak az így érkező ajánlatokra. A telefonos megkereséseket ugyanakkor kevésbé szeretjük: az SMS-en érkező reklámüzenetekre a fogyasztók kevesebb mint 40 százaléka nyitott, míg hívások esetén ez az arány már csak 30%. Ennek ellenére tízből hatan általában meghallgatják az ajánlatot, mielőtt döntenek annak elfogadásáról vagy elutasításáról. „Érdekes, hogy míg minden más csatornán a nők kapnak szívesebben üzleti ajánlatokat, a telefonos vagy SMS megkeresésre a férfiak valamivel nyitottabbak” – jegyezte meg Huszics György.

e-mail2

Étel, elektronika és ruha fogy leginkább direktben

Az eredményekből az látszik, hogy a fogyasztók többsége összességében hasznosnak gondolja a reklámcélú megkereséseket, hiszen így új termékeket, szolgáltatásokat ismerhetnek meg, de a DM Szenzor arra is rámutatott, hogy sokan vásárolnak is direktmarketing-ajánlatok hatására. A kutatást megelőző hónapban szórólapot kapó válaszadók több mint kétharmada már legalább egyszer vett valamit ilyen megkeresés hatására, a lakosság 55 százaléka pedig a jövőben is elképzelhetőnek tartja, hogy élni fog egy hasonló ajánlattal. E-mailes reklámüzenet hatására a címzettek 57 százaléka vásárolt már, és minden második megkérdezett úgy véli, a jövőben is lesz erre példa.

Mind a névre szóló, mind az általános reklámanyagok közül az élelmiszer témájúakat nézik meg leginkább a fogyasztók, és ezek hatására vásárolnak a legtöbben. Ezt követik az elektronikai cikkeket, illetve ruházatot és cipőt hirdető anyagok. „Más iparágakban is érdemes ugyanakkor bevetni a nyomtatott reklámüzeneteket, hiszen általánosságban igaz, hogy a fogyasztók nagy többsége elolvassa a szórólapokat és a postaládájukba érkező anyagokat, sőt, a lépcsőházi gyűjtőládába bedobott reklámanyagokat is a megkérdezettek 84 százaléka megnézi” – mondta el Huszics György.

A kutatást megelőző egy hónapban egyébként a legtöbben (94%) nyomtatott reklámanyagot kaptak, ezt követték az e-mailes megkeresések (70%), míg telefonon minden második, SMS-ben pedig minden ötödik embert értek el a hirdetők. „A hiánypótló lakossági felmérésnek köszönhetően sok más fontos információt is kaptunk az iparágról, ami nagy segítséget jelent a hirdetők számára” – jegyezte meg Huszics György. A teljes kutatási anyagot, amely a direktmarketing-szektor volumenét, valamint az egyes eszközök hatékonyságát és jelentőségét vizsgálja, a DIMSZ értékesíti.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés