Connect with us

Hirdetés

technokrata

Csak így maradhatnak versenyképesek a hazai munkahelyek

Dotkom

Csak így maradhatnak versenyképesek a hazai munkahelyek

Csak továbbképzéssel tudunk felkészülni a digitalizációra.

Bár a magyar munkavállalók nem tartanak a digitalizációtól, a többség úgy gondolja, hogy csak továbbképzés segítségével tudna lépést tartani a fejlődéssel – derült ki a Randstad Workmonitor első negyedéves kutatásából. A dolgozók azzal is egyetértenek, hogy a technológia terjedése a munkájuk során ugyan lehetőséget jelent, a személyes kapcsolatok kialakítását megnehezíti.

A Randstad legfrissebb Workmonitor felmérése szerint a magyarok több mint háromnegyede egyetért abban, hogy a digitalizáció jelentős hatást gyakorol a munkájára. Ennek ellenére nem tartanak a fejlődéstől, inkább lehetőségként tekintenek rá. „Bár a hazai munkavállalók hozzáállása kétségtelenül pozitív, a felkészültségük elmarad a többi országétól: az előző Workmonitor felmérésünk szerint a magyar dolgozóknak mindössze 47 százaléka érzi úgy, hogy a munkája során meg tud felelni a digitális kihívásoknak, míg világszinten ugyanez az arány 78 százalék” – mondta el Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere.

digital_world

A személyes fejlődés szükségességét maguk a munkavállalók is látják: elsősorban a 45-54 évesek érzik úgy, hogy több továbbképzésre, tréningre lenne szükségük ahhoz, hogy lépést tarthassanak a technológia előrehaladásával. „Ez a tendencia világszinten igaz, egyedül a hollandoknál és az osztrákoknál vannak többségben azok a munkavállalók, akik már most kellően naprakésznek tartják magukat az újdonságok alkalmazásához” – ismertette a 2016. év eleji kutatás további eredményeit Szokody Ágnes.

A technológia épül, a társadalom leépül

A digitalizáció nemcsak a munkavégzést, de az irodai kapcsolatokat is átformálja. A megkérdezettek közel 40 százaléka gondolja úgy, hogy a technológia térnyerése miatt kevesebb személyes kapcsolata van a kollégáival, és minden második válaszadó nyilatkozott úgy, hogy a partnerekkel, ügyfelekkel való találkozók is ritkulnak. „Mindez annak dacára alakul így, hogy tízből kilencen egyetértenek abban, hogy a kapcsolatfelvétel legjobb módja a személyes egyeztetés” – emelte ki a Randstad Hungary marketing menedzsere.

A digitalizáció hatása túlmutat a munkahelyeken, az egész társadalmat megváltoztatja. „Csaknem a kutatásban részt vevők fele nyilatkozott úgy, hogy a magánéletben is kevesebb emberi kapcsolatot létesít a mindent átszövő technológia miatt” – magyarázta Szokody Ágnes. A Randstad Workmonitor kutatása alapján a magyarok közel 60 százaléka úgy gondolja, hogy a digitalizáció kevésbé emberivé formálja a társadalmat. Csak Olaszországban, Kínában és Japánban vannak többségben azok, akik nem értenek egyet ezzel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés