Connect with us

Itt a léghajó, ami 5 évig egyfolytában repülne

stratobus

Dotkom

Itt a léghajó, ami 5 évig egyfolytában repülne

Nem akármilyen léghajó prototípusát mutatta be a Thales Alenia Space.

A francia-olasz űrhajózási vállalat kifejezetten kémkedési célokra megalkotott járműve a gyártó állítása szerint akár 5 évig a levegőben tartózkodhat.

A drónok és a léghajók keverékének tekinthető Stratobus elsősorban napenergiát használ, de működése során más zöld energiákra is támaszkodik, azaz fosszilis tüzelőanyagot nem igényel. Az alkotók szerint a Stratobus 20 kilométer magasan is működhet és akár egy 500 méteres körzetet is meg tud figyelni.

stratobus

 

Épp ezért kényelmesen használható határellenőrzéshez is, illetve üzemek és más területek megfigyelését is el lehet végezni vele. Sőt, mivel képes a tengeri szennyeződések észlelésére, ezért akár időjárás-megfigyelése és forgalomirányításra is bevethető.

Érdekesség, hogy a biztonságos működés miatt a fejlesztők egy külön rendszer építettek be a Stratobusba, ami kifejezetten azzal foglalkozik, hogy a napelemek mindig a nap felé forduljanak. Arról egyelőre nincs információ, hogy az újdonság mikor kerülhet forgalomba.

Forrás: Index



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda
jpg

Fotó-videó

Donald J. Trump beiktatása 180°-os gigapixel portrén

2017. január 23. hétfő