Connect with us

technokrata

Két magyar lány is ott van az Intel legjobbjai között

kozos1

Dotkom

Két magyar lány is ott van az Intel legjobbjai között

Magyar siker az Intel ISEF-en! Bálint Karola ShopMap névre keresztelt projektjét 1,4 millió forinttal díjazták, míg Király Szilvia őssejtkutatása a fődíjért versenyez.

2016. május 12-én az Arizona állambeli Phoenixben hirdették ki az Intel által támogatott 2016-as Nemzetközi Tudományos és Innovációs Verseny, az Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) különdíjasait. Az idei díjazottak között van hazánk képviselője, Bálint Karola is. Idén összesen 77 ország közel 1800 középiskolása vett részt a világ legnagyobb fiataloknak szóló tudományos és innovációs versenyen. A verseny fődíjasait magyar idő szerint pénteken este hat órakor fogják kihirdetni.

Balint Karola

 

Bálint Karola „ShopMap” című projektjével még tavaly, a csongrádi Batsányi János Gimnázium végzős diákjaként nevezett a versenyre és nyerte meg az Oracle Academy egyik különdíját rendszerszoftverek/mobilalkalmazások kategóriában. A különdíjjal egyúttal 5000 dollár, azaz közel 1,4 millió forintos pénzjutalom is jár.

A Karola által elkészített ShopMap alkalmazás számos vásárlás közben felmerülő kellemetlenségre nyújt megoldást. Használói elkészíthetik benne saját bevásárlólistájukat, amelynek tartalmát utólag is bármikor megváltoztathatják. A mobil alkalmazás az áruházon belüli tájékozódásban is segít, ugyanis legenerál egy olyan útvonalat, amelyet követve a vásárló a leggyorsabban gyűjtheti be a polcokról a szükséges árucikkeket. A ShopMapben bármilyen termék nevére rá lehet keresni, az app pedig azonnal megmutatja, hogy melyik polcon található.

KiralySzilvia

Az Intel ISEF másik magyar indulója Király Szilvia, akinek sikereiért magyar idő szerint pénteken este nyolcig, a fődíjak ünnepélyes kihirdetésééig még drukkolhatunk. Szilvia kutatásában embrionális és mesterségesen létrehozott őssejtekből ún. endothelsejteket (az érfalat alkotó sejteket) hozott létre, és megvizsgálta ezek életképességét 3D-környezetben. Kutatásai bizonyítják, hogy az őssejtekből képzett endothelsejtek a felnőtt endothelsejtekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. A sejtek túlélése 3D-s sejttenyésztési környezetben erek építésére ad lehetőséget, terápiás célokkal, amely nagy előrelépés lehet a személyre szabott orvoslásban.

A Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyt (ISEF) az Intel 1997 óta szponzorálja kiemelt támogatóként azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a matematikai és természettudományos területeken elért eredmények fontosságára, valamint középiskolás tanulók millióit ösztönözze olyan kutatásokra és találmányok kifejlesztésére, amelyek pozitív hatást gyakorolnak mindennapjainkra, életünkre. A versenyre a magyar indulókat a Magyar Innovációs Szövetség delegálja.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd