Connect with us

10 ezer gyermeknek segített a UNICEF és a Telenor

EbresztoOra-Telenor

Dotkom

10 ezer gyermeknek segített a UNICEF és a Telenor

Digitális tananyagként is hódító útjára indul az Ébresztő-óra.

Az UNICEF Magyar Bizottság és a Telenor Magyarország 2013-ban, az Ébresztő-óra program elindításával kezdte meg együttműködését. Az UNICEF mára több mint 100 fős képzett önkéntes csapata – köztük D. Tóth Kriszta, az UNICEF Magyar Bizottság nagykövete és Szabó Kimmel Tamás, a Belvárosi Színház, Junior prima díjas színésze – interaktív iskolai foglalkozásokon mutatják be a gyermekeket illető különleges jogokat. A gyermekjogok ismerete fontos a közösségbe beilleszkedés szempontjából is, ami a digitális bennszülött fiatalok körében a biztonságos és zaklatásmentes internetezés alapja is lehet. A két szervezet évente 2000 gyermek elérését tűzte ki célul, de az iskolák részéről jelentkező igények kielégítését követően két év alatt több mint 10 000 gyermek vehetett részt Ébresztő-óra előadáson.

Idén, az UNICEF és a Telenor együttműködésének harmadik évében a program kiterjesztését a klasszikus előadás-sorozat mellett egy bárki számára hozzáférhető digitális Ébresztő-óra tananyaggal is segítik a szervezők. Az E-studygroup online felületen fejezetekre bontva bárki megismerkedhet az UNICEF munkájával és a gyermekjogok sajátosságaival, majd izgalmas kvízekben tesztelheti frissen megszerzett tudását.

EbresztoOra-Telenor

A Hipersuli programmal rengeteg hasznos tapasztalatot gyűjtöttünk, hogy a technológia, az internet hogyan segítheti az oktatást, tanulást a gyermekek körében. Az Ébresztő-óra program élő előadásai nagyon sikeresek, az UNICEF szakértelme mellett kézenfekvő fejlesztési irány, hogy ezt a remek programot digitális formában is bárki számára hozzáférhetővé tegyük, így az előadások után sem maradnak gyermekjogi tudásmag nélkül a gyerekek.” – mondta el Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója.

„A programunk töretlenül népszerű az iskolák körében, még mindig várólista van. A tavalyi év során 4 vidéki városban – Veszprémben, Győrben, Debrecenben és Szegeden – hoztunk létre regionális központot, ezzel programunk országossá vált. A Telenor, gyermekjogokra és a digitális tudásalapú megközelítésre való nyitottsága nagyban segíti, hogy a gyerekeket az ő nyelvükön szólítsuk meg olyan kérdésekről is, mint a gyerekbántalmazás érzékeny témája, vagy a globális világ problémái.” – mondta Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Az Ébresztő-óra az UNICEF-nél „megrendelhető” ingyenesen előadás, amelyet a szervezet a budapesti központból koordinálva, mára 4 regionális központ segítségével szolgál ki, így már országosnak tekinthető a program elérhetősége.

További infók: http://ebresztoora.unicef.hu/



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda