Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ha sokat használod a Waze-t, akkor ezt feltétlen olvasd el!

Dotkom

Ha sokat használod a Waze-t, akkor ezt feltétlen olvasd el!

Súlyos biztonsági hibát fedeztek fel az alkalmazásban!

Súlyos biztonsági hibát fedeztek fel a népszerű navigációs alkalmazásban, a Waze-ben. A programban lévő kapu lehetőséget biztosít a hackereknek, hogy figyelemmel kövessék a felhasználót, így pontos képet kaphatnak arról, hogy az épp merre jár és mit csinál. Emellett akár hamis jelzéseket is készíthetnek (például egy trafipax mérésről vagy épp dugóról), így megzavarva a dugóelkerülés miatt oly népszerű alkalmazást. Mindezt a Kaliforniai Egyetem kutatói demonstrálták, akik a biztonsági hiba kihasználásával három napig tudtak követni egy riportert.

waze-iphone-app-3

Épp ezért azt javasoljuk, hogy ameddig meg nem érkezik a Google tulajdonában álló szoftver következő biztonsági frissítése, addig váltsd át láthatatlan módba a Waze-t. Ilyenkor ugyanúgy használható az alkalmazás, mindössze a barátaink nem tudják majd, hogy merre járunk, a hackerekkel egyetemben. A Google már bejelentette, hogy dolgoznak a problémán, így hamarosan megérkezik majd a szükséges frissítés.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés