Connect with us

technokrata

Egy brutális baleset kellett hozzá: így védenék meg a mobilozó gyalogosokat

lampa

Dotkom

Egy brutális baleset kellett hozzá: így védenék meg a mobilozó gyalogosokat

Egy gázolás miatt nem mindennapi lámpák kerültek egy német városba.

Gyakorlatilag nem lehet úgy végigmenni egy forgalmas utcán, hogy az ember ne találkozna legalább egy tucatnyi, a mobilját állandóan nyomkodó emberrel. Jó esetben ilyenkor az illetők legalább egy kereszteződéshez érve felemelik a fejüket, ám a tapasztalat sokszor azt mutatja, hogy gyakran még ez sem történik meg.

lampa2

Így van ez Augsburgban is, a német városban ugyanis nemrégiben azért halt meg egy 15 éves lány, mert a nem figyelt a jelzőlámpákra és a villamos elé lépett. A város most döntött, azért, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő, a járdák széléhez lámpácsíkokat építettek, amelyek az aktuális állapotnak megfelelő színben világítanak.

lampa

Így ha a gyalogos nem is néz fel, legalább a perfiriájában láthatja, hogy ott bizony piros a lámpa és nem kellene tovább haladnia. Egyelőre kizárólag az augsburgi villamosvonalon tesztelik az új megoldást, ám siker esetén Németország több más városában is megjelenhet a technika. Erre szükség is van, hiszen a felmérések alapján a gyalogosok 17 százaléka végigmobilozza az útját, így még a gyaloglás közben sem figyel a környezetére.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek