Connect with us

Hirdetés

technokrata

Igazán pimasz: a taxistüntetés miatt féláron utazhatsz Uberrel!

Dotkom

Igazán pimasz: a taxistüntetés miatt féláron utazhatsz Uberrel!

Akkorát lépett az Uber, hogy csak lesünk!

Ahogy az várható volt, ma taxistüntetés nehezíti a belvárosi forgalmat. A taxisok a Hősök teréről a Deák Ferenc térre mennek, azaz valószínűleg komolyabb torlódásokra lehet számítani az említett útvonalakon.  A sofőrök azért folytatják a korábbi tiltakozásukat, mert szerintük a kormány nem tesz meg mindent azért, hogy ellehetetlenüljön az Uber használata.

Közleményükben kiemelték, hogy bár a kormány rendeletekkel lépett fel a szolgáltatás ellen, néhány rendszám levételén túl eddig nem történt semmi. Nos, nem úgy tűnik, hogy az Ubert ez nagyon meghatotta volna, sőt, olyat léptek amire még a sokat látott ember is meglepődik. A közösségi szolgáltatással ugyanis a mai napon féláron utazhatnak az ügyfelek.

uber-1500x1000

 

A cég közleményében kiemeli, hogy “Ma a budapesti közlekedésben fennakadásokra lehet számítani. Ezért az Uberrel 50%-os 8:30 és 15 óra között fél áron utazhatsz.” Sőt, az ügyfeleknek elküldött e-mail csipkelődése itt még nem ért véget, hiszen az üzenet így folytatódik: “Javasoljuk, hogy ma indulj útnak a megszokottnál kicsit korábban és lehetőleg oszd meg az Uber utazásodat egy barátoddal. Csökkentsük közösen az autók számát a városban egy ilyen problémás napon. Jó Uberezést! :)”

Azt nem tudjuk, hogy mit szólnak ehhez a taxisok, de az biztos, hogy ez a lépés nem csillapítja majd a kedélyeket!



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés