Connect with us

technokrata

Nekimegy az amerikai kormányzatnak a Microsoft

microsoftgovernment

Dotkom

Nekimegy az amerikai kormányzatnak a Microsoft

Lehallgatja az ügyfeleiket a kormányzat, ez pedig nem tetszik nekik.

Nem hagyja magát a Microsoft, ezért beperelik az amerikai kormányzatot. A redmondi gyártónál az csapta ki a biztosítékot, hogy a kormányzat azt szeretné elérni náluk, hogy a jövőben is bármikor biztosítsanak számukra lehetőséget arra, hogy a felhasználók tudta nélkül elolvashassák a levelezéseiket és hozzáférjenek a felhőben tárolt dokumentumaikhoz.

Érthető módon ez cseppet sem szerepel a Microsoft terveiben, ezért döntöttek úgy, hogy jogi útra terelik az ügyet. Ők ugyanis azt szeretnék elérni, hogy hamár kötelezően ki kell szolgáltatniuk az ügyfeleik privát adatait, legalább értesíthessék őket, hogy tudják, mi folyik a személyes dokumentumaikkal.

1022_Microsoft

Mindez azért is fontos számukra, mert a 2013-ban kirobbant Snowden-botrányban az ő nevük is szerepelt azoknak a vállalatoknak a listájában, akik olykor bele-bele pillantottak a felhasználók adataiba (annak ellenére, hogy először hevesen tagadták). Azóta viszont már sok víz lefolyt a Dunán, a Microsoftot már nem Steve Ballmer hanem Satya Nadella irányítja, az új vezér pedig ilyesformán is szeretné bebizonyítani, hogy a cége megváltozott.

A Microsoft panaszában szerepel, hogy 2014. szeptembere óta nem kevesebb, mint 5624 alkalommal kötelezték őket adatszolgáltatásra. Érdekesség, hogy ezeknek a nagyrésze határozatlan idejű, azaz ők sem tudhatják, hogy a kormányzat meddig figyeli majd meg a felhasználót. Mindeközben azonban a Microsoft egyszer sem jelezhette a partnereinek, hogy a magánszemélyek céges levelezéseibe nemcsak az illetékes személyek látnak bele.

microsoft-display-dock-block3-jpg647_100715123657

Egyelőre nem tudni, hogy hogyan végződik a bírósági eljárás, de a Microsoft már valószínűleg azzal is megelégedne, ha a jövőben jelezhetnék az ügyfeleknek, hogy épp megfigyeli őket a kormányzat.

Forrás: Index



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek