Connect with us

technokrata

Még meg sem jelent, máris nekiestek az új böngészőnek

brave2

Dotkom

Még meg sem jelent, máris nekiestek az új böngészőnek

Akár a bíróságon is érvényesítené az igazát az Amerikai Újságok Szövetsége.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, az új Brave böngésző igen egyedi módon szeretné rávenni a felhasználókat a reklámok megtekintésére. Lényegében arról van szó, hogy az ex-Mozilla alkalmazott Brendan Eich tervei szerint azokon a honlapokon, ahol az alkotók beleegyeznek, a Brave-et használók nem az átlagos reklámokkal találkoznának, hanem olyanokkal, amiket a fejlesztők külön engedélyeztek. Mindez azt jelentené, hogy a felhasználók minden egyes megjelenés után 15%-nyi jutalékot kapnának, a maradékot pedig az oldalak üzemeltetői és a Brave csapata tenné zsebre.

brave2

Ez pedig igencsak csábítóvá tenné a Brave használatát, ami azt eredményezné, hogy egyre többen maradnának le a hagyományos reklámokról. Az ötlet így nem túlságosan meglepő módon alaposan kicsapta a biztosítékot az Amerikai Újságok Szövetségénél. A 17 kiadót tömörítő szervezet szerint a Brave működése ahhoz hasonlítana, mintha lemásolnák és egyszerűen ellopnák a cikkeiket, hiszen ezzel nemcsak megsértik az ő szerzői jogaikat, de tisztességtelen versenyelőnyhöz is jutnak, az ő kárukra.

Eich szerint azonban a szövetség csak csúsztat, hiszen szerinte a Brave célja nem új tartalmak kiadása, hanem sokkal inkább az, hogy a felhasználó eldönthesse, mit akar látni a monitorján. Az biztos, hogy az ügy még nem ért itt véget, hiszen a szövetség akár jogi úton is megharcol majd az igazáért, ha Eich nem hagyja abba a Brave fejlesztését.

Forrás: PC World



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek