Connect with us

technokrata

Az irodai nyomtatás még sohasem volt ilyen egyszerű

Canon-Airprint

Dotkom

Az irodai nyomtatás még sohasem volt ilyen egyszerű

Itt az iPrint 2.0 amivel a cég dolgozói bármilyen mobileszközről elküldhetik dokumentumaikat a szervezet bármelyik nyomtatójára.

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy megjelent az  iPrint 2.0, amellyel a Budapesten megrendezett Open Horizons Summit 2016 konferencia látogatói testközelből is megismerkedhettek. A virtuális szoftverkészülékként elérhető megoldás segítségével a vállalatok alkalmazottai bármilyen mobileszközről egyszerűen elküldhetik dokumentumaikat a szervezet bármelyik nyomtatójára.

„Az iPrint 2.0 volt az egyik fő előadás témája az Open Horizons Summit 2016 rendezvényen, amelyet a napokban tartottunk Budapesten, és amelyre számos informatikai szakember és üzleti döntéshozó látogatott el az európai, közel-keleti és afrikai régióból. A résztvevők szakmai előadásokon és élő bemutatókon keresztül ismerhették meg üzleti előrejelzéseinket, illetve új szoftveres megoldásainkat, így az új iPrint előnyeit is, amelyeket az első visszajelzések szerint hasznosnak találnak az érdeklődők” – foglalta össze Hargitai Zsolt, a Magyarországi Képviselet üzletfejlesztési vezetője.

how-smartphone-save-working-weekends

Az iPrint a Novell mobilitási portfóliójának része, amely lehetővé teszi a privát és vállalati tulajdonú mobileszközök biztonságos és egyszerű használatát, valamint átfogó felügyeletét a céges infrastruktúrán belül. Az iPrint segítségével a vállalatok bármilyen Apple, Android vagy Windows rendszert futtató tabletről vagy okostelefonról nyomtathatnak a legközelebb lévő eszközre. A megoldás együttműködik az eDirectory és Active Directory címtárakkal, illetve a legelterjedtebb közösségi rendszerekkel, továbbá jól méretezhető, és bármelyik nyomtatóhoz képes bármennyi felhasználót csatlakoztatni.

A legújabb kiadás már tanúsítvánnyal rendelkezik az Apple AirPrint™ nyomtatási megoldásához, és egyszerűbb, egykattintásos migrációt tesz lehetővé a jövőben érkező iPrint verziókra. Az új WalkUp Printing fukció a nyomatási feladat elküldése és a nyomtatás közé egy jóváhagyást is beiktat, ezáltal rugalmasabbá és biztonságosabbá teszi a nyomtatást, és egyúttal a papírpazarlást is csökkenti.

A friss kiadás további újításokat tartalmaz az egyszerűbb használat terén, emellett naponta képes automatikus biztonsági mentést készíteni, amelyből a vállalatok szükség esetén kihagyhatnak bizonyos nyomtatókat. Az új termék továbbá támogatja a PaperCut nyomtatási elszámolási rendszert, illetve a legújabb asztali és mobil platformokat, beleértve a Windows 10, Mac OS X 10.11, Android M és iOS 9 rendszereket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek