Connect with us

Hirdetés

technokrata

Utazz vissza az időben és nézd meg mennyi idő alatt érnél célba

Dotkom

Utazz vissza az időben és nézd meg mennyi idő alatt érnél célba

Egy vicces kis honlapnak köszönhetően 71 évet ugorhatunk vissza az időben.

Készítettek egy honlapot, amin könnyen meg lehet tekinteni, hogyan és mennyi idő alatt jutottunk volna el egy adott helyre, 1945-ben. Az akkori útviszonyokat és közlekedési eszközöket természetesen beleszámították.

A Maps Time Travel oldala olyan világba kalauzol el, ahol még nem 130-al mentek az autók és nem voltak tökéletesre épített utak. A térkép alkalmazásba csak beírunk egy kiindulási és egy érkezési címet. A program kiszámolja, hogy jelenlegi és az akkori viszonyok között mennyi idő alatt tudnánk megtenni a távot. A végeredményt egy táblázatban ki is posztolja nekünk, ahol az utazási időt, távolságot és a becsült üzemanyag használatot is kiírja. Láthatóan nagy a változás. Több órát és rengeteg pénzt takaríthatunk meg a mostani útviszonyokkal és járművekkel.

mapstimetravel

A honlap sajnos azonban csak Nagy-Britanniát mutatja, de reméljük készül belőle majd Európa, és így Magyarország térkép is.

 

Forrás: TheNextWeb



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés