Connect with us

technokrata

Egy nyílt levél a legnépszerűbb most a Facebookon

Dotkom

Egy nyílt levél a legnépszerűbb most a Facebookon

Donald Trump elnökjelölt tevékenysége ellen felszólaló levél a legtöbbet megosztott poszt most.

A hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Humans of New York nevű Facebook-oldal készítője, Brandon Stanton írt egy nyílt levelet a republikánus elnökjelölthöz. Az oldal New York-ban élő emberek történeteit mutatja be, amit már 17 millió ember követ. Az újságíró ezt kihasználva fejtette ki véleményét a mostani kampányról.

Azt fogalmazza meg a levélben, ami a Trump-ellenesek legfőbb indoka, hogy az ingatlan milliárdos gyűlölködő és kirekesztő. Stanton közzétett pár miniriportot, amiben New York-ban élő muszlimokka, vagy menekültekkel készített. Ezekben a megkérdezettek semmilyen haragot, vagy utálatot nem mutatnak, míg Trump igen.

 

An Open Letter to Donald Trump:Mr. Trump,I try my hardest not to be political. I’ve refused to interview several of…

Közzétette: Humans of New York – 2016. március 14.

A poszt nyolc óra alatt lett a világ legtöbbet megosztott Facebook bejegyzése. 700 ezer ember gondolta úgy, hogy ismerőseivel is megosztja. A cikk írásakor már majdnem 1,1 milliónál áll a számláló, és 2,1 millió tetszésnyilvánítás érkezett.

Az újságíró kiemelte, hogy bár igyekezett abszolút politikamentesen kezelni az oldalt, de annyi az erőszak és az előítélet, hogy nem tudta nem meglépni. Szerinte ez már morális és nem politikai kérdés.

 

Forrás: HVG



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés
Hirdetés

Kütyük

Dotkom