Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezt látnod kell: Így csapják be az ujjlenyomat-olvasót

Dotkom

Ezt látnod kell: Így csapják be az ujjlenyomat-olvasót

Amerikai kutatók igen egyszerűen verik át a telefonokba épített ujjlenyomat-olvasókat.

Az ujjlenyomat-olvasók elterjedésével soha nem látott biztonságba kerülhettek a mobiltelefonon tárolt adataink, hiszen elviekben azokhoz csak és kizárólag mi férhetünk hozzá. Azonban a gyakorlat mást mutat, hiszen most kiderült, hogy egy egyszerű trükk segítségével kicselezhetjük a telefont. A művelethez szükségünk lesz egy nyomtatóra (amiből egy hagyományos, tintapatronos is megfelelő), egy konduktív (vezetőképes) festékre és természetesen egy, a feloldáshoz szükséges ujjlenyomatra.

Ahogyan az alábbi, a Michigani Állami Egyetem kutatói által készített videón is látható, ezzel a módszerrel tökéletesen becsapható a telefon. A kísérletben résztvevő Galaxy S6 ugyanis pillanatok alatt “engedelmeskedett” a csalásnak és a kutatók sikeresen hozzáférhettek a rajta tárolt adatokhoz.

Eddig a Samsung és a Huawei készülékeit sikerült átverni, a többi gyártó modelljeinél még nem értek el sikert a kutatók, ám valószínűleg ez nem sokáig marad így. Reálisan azért szerencsére nem túlságosan nagy veszély ez a fajta biztonsági rés, hiszen aligha valószínű, hogy valakitől észrevétlenül nagyfelbontású ujjlenyomatot tudnak venni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés