Connect with us

Hirdetés

technokrata

Bíróságra megy az Apple az új iPhone miatt

Dotkom

Bíróságra megy az Apple az új iPhone miatt

Az Immersion szerint szabadalmat sért a kaliforniai gyártó új mobiljaiban lévő kijelzőtechnológia.

2014-ben, az Apple Watch-ban mutatkozott be az Apple Force Touch technológiája, amelyet aztán a 2015-ös iPhone 6S/6S Plus-ban tovább is fejlesztett az Apple, így létrehozva a 3D Touch-ot. A nyomás érejének érzékelését lehetővé tevő technológiára rendkívül büszke az Apple, hiszen az új iPhone-ok komplett reklámkampánya erre épül. Épp ezért különösen kínos, hogy a kaliforniai gyártó hamarosan a bíróságra mehet a telefon miatt, hiszen beperelte őket az Immersion. A vállalat 1993 óta fejleszt tapintásos technológiákat és már több ízben is sikerült győzelmet kiharcolniuk a náluk jóval nagyobb vállalatokkal szemben.

iphone_6s

Emlékezetes, hogy a Sony egy 2002-es perben veszített a vállalattal szemben, ezért a Playstation 3 első kontrolleréből hiányzott a rezgőmotor, amelyet csak két évvel a konzol megjelenése után építettek be az irányítópadba. Az Immersion tehát nem viccel és most is jó esélyük van, hiszen szerintük az Apple az általuk régóta használt, a megosztott visszacsatolásról szóló szabadalmukat használta fel engedély nélkül. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eszköz meg tudja különböztetni a nyomás erősségét, és gyenge érintésre előnézetet mutat, míg a tartalmat csak erős nyomásra nyitja meg.

Vagyis pont az iPhone 6S leginkább reklámozott peek & pop funkcióját írja le, vagyis jó ügyvédekkel egyszerűen győzedelmeskedhetnek a bíróságon. Ez mindenképpen komoly erkölcsi veszteséget jelente az Apple-nek, de anyagilag aligha rázná meg őket egy büntetés. Az már inkább, hogy az Immersion feltett szándéka az iPhone 6S és Apple Watch kitiltása az amerikai piacról, igaz ennek a sikere erőssen kétséges, valószínűleg csak nyomásgyakorlásként került bele ez a kitétel. Az biztos, hogy egyhamar nem kerül pont az ügy végére, úgyhogy kiváncsian várjuk, hogyan csatározik majd a két gyártó a bíróságon!

Forrás: HVG



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés