Connect with us

technokrata

Ő lett a Google keresőjének új vezére

google-sign-new-logo

Dotkom

Ő lett a Google keresőjének új vezére

A nemrég távozott vezető helyére már meg is van az utód.

A világ legértékesebb vállalatától a napokban visszavonult vezető, aki a keresésért volt felelős. Most új ember lép a helyére. Az utód John Giannandrea, aki mindeddig a mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkozott.

john giannanadrea google

A volt vezető még 2000-ben lett a Google munkatársa és azóta a fejlesztési részlegen dolgozott. A cég életében nagyon fontos szerepet játszott a mesterséges intelligencia és ahogy fejlődik a világ, úgy lesz egyre több mindenben szükség az AI-ra. Az új vezér kinevezése egyfajta szimbólum is lehet tekintettel a korábbi munkájára. Az utód 2010-ben került a Google-höz, ugyanis ekkor vásárolta fel a Giannandrea alapította Metaweb Technologiest-t a cég.

 

Forrás: Index



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek