Connect with us

Hirdetés

technokrata

Így képzeli a jövő városát a Telekom

Dotkom

Így képzeli a jövő városát a Telekom

A Deutsche Telekom a továbbiakban is támogatni kívánja az európai közepes méretű városok intelligenssé alakítását az új, „Connected Cities” című white paperrel, amely az idei Smart City Expo World Congress rendezvényen, Barcelonában kerül kiadásra.

A 28 oldalas dokumentum áttekintést nyújt a digitális városok kommunikációs infrastruktúrájának és megoldásainak jelenlegi helyzetéről, és kiemel néhány smart city megoldást, amelyeket a Deutsche Telekom már megvalósított Európában.

A white paper tájékoztatást kíván nyújtani azoknak a döntéshozóknak, önkormányzati vezetőknek, tervezőknek, illetve egyéb szakembereknek, akik többet szeretnének tudni a digitális városok hátteréről, azok műszaki alapjairól, valamint a városi környezetben zajló digitális átalakulás következtében felmerülő kihívásokról és lehetőségekről. Az olyan példák, mint a városi parkolás, a mobility management illetve a városi világítás jól példázza a jelenlegi megoldásokkal elérhető eredményeket, valamint azt is, hogy miként illeszthetők ezek egy városi hálózatba.

intelligentcity 

A Deutsche Telekom smart city megközelítése

Az üzemeltetés, a nagy kommunikációs infrastruktúrák irányítása és fejlesztése terén szerzett tapasztalataira,  valamint az M2M szektorban és IT integráció területén meglévő képességeire építve a Deutsche Telekom célja, hogy összegezze a smart city ökoszisztéma egyes elemeit, támaszkodva széleskörű európai jelenlétére. “A városoknak új kommunikációs infrastruktúrát kell tervezniük, bevezetniük és üzemeltetniük, hogy eltérő megoldásaik egy egységes, kezelhető és fenntartható információs infrastruktúrába integrálódjanak. Pontosan ezért a távközlési cégek a smart city megoldások kiépítésének az elősegítői, mozgatórugói. Célunk, hogy az európai digitalizáció érdekében a városok számára biztosítsuk smart city képességeinket, támaszkodva nagy teljesítményű, pán-európai hálózatunkra” – mondta Ralf Nejedl, a Deutsche Telekom B2B & ICT területekért felelős alelnöke.

Intelligens közlekedési rendszerek és e-mobility megoldások

A digitális várossá való transzformációt aktívan támogatják az olyan törvényalkotó testületek, mint például az Európai Bizottság, amelyek nagy fontosságot tulajdonítanak a hálózatba kapcsolt városok infrastrukturális előnyeinek, ideértve az Intelligent Transport Systems (ITS) és e-mobility megoldásokat. Budapesten például a T-Systems Magyarország által fejlesztett FUTÁR elnevezésű, moduláris forgalom-irányítási és utastájékoztató rendszert alkalmazza a Budapesti Közlekedési Központ a menetrendek tervezésére és útvonalak optimalizálására, a múltbeli és jelenlegi adatok elemzésével. Jelenleg 2300 járművet kapcsoltak közvetlenül össze a FUTÁR rendszerrel, ezáltal valós idejű tájékoztatást nyújthatnak az utasoknak. A kerékpározást választó budapestiek pedig használhatják a T-Systems Magyarország MOL Bubi közösségi kerékpárrendszerét, ami jelenleg 1150 kerékpárral és 98 dokkoló-állomással működik.

smart-city

Horvátországban a Hrvatski Telekom szintén nagyon aktív a MOBINCITY elnevezésű nemzetközi, 13 partner részvételével zajló projektben, amely érinti a forgalomirányítási, energia, informatika és távközlési szektorokat. Mostanáig a Hrvatski Telekom sikerrel hozott létre 20 elektromos jármű feltöltőállomást nyolc horvát városban, és ezen állomások a külön online portáljukon keresztül valós idejű információt biztosítanak az állomásokon hagyott járművek töltöttségi állapotáról. 2015 szeptemberében a vállalat a Mitsubishi Motors-szal együttműködésben közös, három hónapos reklámkampányt is indított a horvát piacon.

Együttműködve a cseh országos számítástechnikai központtal, egyetemekkel, iparági szereplőkkel és hatóságokkal, a T-Mobile Czech Republic stratégiai partnerként vesz részt a Rodos elnevezésű kezdeményezésben. A közlekedési rendszereket fejlesztő központ összetett közlekedési, ún. mobilitási modellt fejlesztett ki egész Csehországra kiterjedően, a mobil hálózatokból és forgalomfigyelő rendszerekből érkező adatok összesítésével. A közlekedők aktuális eloszlásának áttekintésével és az eltérések valós idejű észlelésével a mobilitási modell fontos információkat biztosít a kritikus helyzetekben hozandó döntésekhez. Prága területén például, a Rodos kezdeményezés által biztosított mobilitási, közlekedési információkat használják a város integrált tömegközlekedésének optimalizálására.

hibryd-city-light

Intelligens utcai világítás

A smart city alkalmazások egy másik területét, az intelligens utcai világítást már széles körben alkalmazzák. A Hrvatski Telekom a Cisco-val együttműködve közvilágítási megoldást valósított meg Dubrovnikban. 2015 májusában bekapcsolták az első demó lámpát a Lujo Soletic parkban. A világítótest beépített mozgás-, hőmérséklet-, hang- és légszennyezés-érzékelővel rendelkezik. 2015 novemberében további intelligens világítási rendszert helyezett üzembe Smart Service Point elnevezéssel a T-Systems Magyarország és az ELMŰ-ÉMÁSZ Vállalatcsoport az egyik legforgalmasabb budapesti helyszínen, a Széna téren. A rendszer – az intelligens világítási funkciók mellett – tartalmaz egy intelligens elektromos járműtöltő egységet, WiFi-routert, biztonsági kamerát és vészhelyzeti riasztógombot is. Az elkövetkező hónapokban a Deutsche Telekom Csoport többi európai piacán további világítási projekteket fognak megvalósítani.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés