Connect with us

technokrata

Hatalmas átverés a világ legmenőbb orvosi startupja?

theranos

Dotkom

Hatalmas átverés a világ legmenőbb orvosi startupja?

Lehet, hogy mégsem váltja meg a világot a Theranos nevű startup.

Hosszú ideig úgy tűnt, hogy Elizabeth Holmes, a Theranos alapítója lehet a következő Steve Jobs. Holmes-ban minden megvolt, ami ehhez kellett, hiszen fiatalon felépített egy igen sikeres startupot, amivel állítása szerint forradalmasíthatták volna az orvostudományt. Emlékezetes, hogy Jobs az Apple létrehozásával a számítógépeket szerette volna megreformálni, így jogosnak tűnt a párhuzam. Most azonban egyre valószínűbb, hogy nem csak ennek a hasonlatnak, de Holmes teljes karrierjének vége szakadhat.

A Wall Street Journal riportja szerint ugyanis a 31 éves nő a teljes világot megtévesztette a vállalatának laboratóriumi vizsgálataival, hiszen azt állította, hogy rengeteg betegséget már a vérből is diagnosztizálni tudnak. Bár a módszert hosszú ideig éltették, mára egyre valószínűbbé vált, hogy mindez csak a képzelet szüleménye és a Theranos-szal csak sok pénzt szerettek volna keresni.

ElizabethHolmes

Állításuk szerint ugyanis már egy csepp vérből is ki tudtak volna mutatni olyan betegségeket, amikhez eddig sokszor nem csak hosszú, de fájdalmas kísérletekre is szükség volt. Üzleti modelljük szerint a betegnek nem kellett volna orvoshoz mennie, helyette elég lett volna ha a startuphoz beküldi a vérmintáit, amiket aztán az ottani doktorok elemeznek. A Wall Street Journal szerint ugyanakkor a Theranos diagnosztikai terméke a herpeszen túl semmilyen betegséget nem tud kimutatni, amit pedig a munkatársak mégis ki tudnak mutatni, azokhoz más vállalkozások eszközeit használják fel.

Így például jogosulatlanul használták fel a Quest Diagnostics szabadalmait is, illetve megvezették a GlaxoSmithKline gyógyszergyártó multit is, aki így minden kapcsolatot megszakít az egykor szép reményekkel indult startuppal. Érdekesség, hogy a Wall Street Journal cikke után az Amerikai Egészségügyi Hivatal is vizsgálatot kezdeményezett Holmes startupja ellen. Nem meglepő, hogy a Theranos ezután a herpeszt diagnosztizáló projekten túl azonnal leállított minden kutatást, bár a vádakat továbbra is hevesen tagadják.

theranos

Csak a szerencsének köszönhető, hogy a startup még nem vert át egy pácienst sem, hiszen csak a közeljövőben tették volna nyilvánossá a különleges vizsgálatokat. Az biztos, hogy Holmes ügyesen ismerte fel azt, hogy elég elhitetnie a világgal, hogy átütő technológia van a birtokában, mert így senki sem fog kételkedni benne. Ez hosszú ideig így is történt, hiszen a Theranos-t 12 évvel ezelőtt alapította, és bár nagyobb nevet csak 4-5 évvel ezelőtt szerzett, mostanáig sikeresen tornászta fel a cég értékét 9 milliárd dollárra.

Ebből pedig Elizabeth Holmes részesedése nem kevesebb, mint 4,5 milliárd dollár volt, azaz a még egyetlen fillért sem termelő startupja máris a világ leggazdagabb orvosi startup milliárdosává tette. Az Economist szerint a Theanos sikerét az okozta, hogy sikerrel gyűjtött maga köré kisbefektetőket, amelyeket látva aztán a nagyobb vállalatok is bizalommal tekintettek a startupra. Mivel egy ilyen vállalkozás gyakran hosszú ideig nem tud értékelhető terméket felmutatni, ezért a magazin szerint mindenképpen érdemes vigyázni velük, nehogy úgy járjanak, mint azok, akik elhitték, hogy a Theanos sikeréből gazdagszanak majd meg.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek