Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itt egy eszköz, ami átlát a falon

Dotkom

Itt egy eszköz, ami átlát a falon

Akár a bűnüldözésben is használható lesz az újdonság!

Nem mindennapi fejlesztéssel állt elő az MIT. A Massachusettsi Műszaki Egyetemen ugyanis egy olyan eszközt dolgoztak ki, amely képes a fal túloldalán álló személyt letapogatni, majd ezután a kapott információkból egy virtuális sziluettet előállítani.

rfcapture

 

Az RF-Capture nevű készülék a WiFi routerekhez hasonlóan rádióhullámokat bocsájt ki, amik aztán visszaverődnek a fal túloldalán mozgó emberről, ezeket az érkező jeleket pedig feldolgozza az eszköz.

Bár elsőre nem tűnik túlságosan hasznosnak a fejlesztés, az alkotók szerint jó szolgálatot tehet az orvostudományban, hiszen használatával távolról is megállapítható, ha például egy idős ember elesik az otthonában.

 

Illetve, ami talán ennél is látványosabb, hogy segítségével  áttörést lehet elérni például a bűnözők elkapásában is. Gondoljunk csak bele, hogy egy túszejtés során az RF-Capture egy pillanat alatt feltérképezi a házban lévő személyeket, így a rendőrök azonnal tudhatják, hogy kit kell hatástalanítani és kire nem szabad lőni.

rfcapture

Az újdonság ugyan még nem piacképes, de az alkotók leszögezték, hogy legkésöbb egy éven belül szeretnék kereskedelmi forgalomban is elérhetővé tenni az RF-Capture-t, azaz már 2016-ban kezükbe vehetik majd az első darabokat a szerencsés felhasználók.

 

 

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés