Connect with us

technokrata

Informatikus vagy? Erre a rendezvényre megéri elmenni!

microsofttech

Dotkom

Informatikus vagy? Erre a rendezvényre megéri elmenni!

Országos roadshow-n mutatja be a Microsoft, hogy milyen informatikai rendszerekkel lehet igazán sikeres egy vállalat.

Több ezer szakember számára biztosítja ingyenesen a lehetőséget a Microsoft, hogy frissen megszerzett tudásukkal hatékonyan járuljanak hozzá vállalatuk üzleti sikeréhez és maguk is megbecsült, elismert részesei legyenek egy jól működő vállalkozásnak. A Microsoft ezért november 10-én országos roadshow-t indít. Budapest mellett Debrecenbe, Győrbe, Pécsre és Szegedre is ellátogat a Microsoft TechDays, amelyen ismert és elismert gyakorló szakemberektől lehet megtanulni, hogyan érdemes felépíteni és üzemeltetni egy modern vállalat informatikai rendszerét.

Bizonyított tény, hogy az informatikai szakemberek a korábbinál aktívabban járulhatnak hozzá a cégük üzleti sikereihez. A naprakész tudással és a modern technológiák ismeretével valódi segítséget nyújtanak, komoly hatékonyságjavulást érhetnek el a cégük mindennapi munkája során. Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének adatai szerint ugyanakkor a hazai informatikai munkaerőpiacon tényszerűen is több mint 11 ezer be nem töltött állás van, és a szervezet azt is kiszámította, hogy ha ezeket az állásokat betöltenék, 1 -1,5 százalékkal nőhetne a magyar gazdaság teljesítménye.

microsofttech

A kis- és közepes vállalatok dolgozóinak harmada szerint ha a cégük befektetne új informatikai megoldásokba, jelentősen javulna az ügyfélkiszolgálás – állapította meg az Ipsos Mori 2015-ös felmérése. A kutatás szerint a magyar cégek szinte mindegyikének konkrét javulást hozna az üzletben az általa használt technológiák frissítése. Ehhez azonban felkészült szakemberekre van szükség, a megfelelő tudást pedig most a Microsoft biztosítja. A felmérések szerint az informatikai rendszerek igazolható ismerete birtokában bárki azonnal el tud helyezkedni, méghozzá vonzó munkakörökben.

A képzéseken az előadásokat az egyes technológiák legprofibb szakemberei tartják, akik évtizedes tapasztalat mellett a legnaprakészebb tudással rendelkeznek. Gál Tamás az adatközpontok specialistája a Microsoft Magyarországnál. Zombory Zoltán a Zomputer Kft. ügyvezetője, és az Office 365 szakértője, Király István pedig a Kingsol Kft. ügyvezetője és a felhő alapú szolgáltatások specialistája, mindketten a Microsoft Most Valuable Professional (MVP) programjának tagjai.

„Minden szervezetnek szüksége van jól felkészült informatikai szakemberekre, akik a megfelelő ismeretek birtokában nagy hatással vannak munkáltatójuk sikerére. Mindezt azáltal, hogy modern technológiák alkalmazásával teszik hatékonyabbá a szervezet működését. Mi abban szeretnénk segíteni, hogy bárki ilyen informatikai szakemberré válhasson!” – mondta Budai Péter, a Microsoft Magyarország vállalati megoldások, szerverek és felhő technológiák üzletágvezetője.

microsoft-store-opening-boston-458

Az előadások kezdőknek és némi tapasztalattal rendelkező szakembereknek egyaránt hasznosak. A legújabb Microsoft technológiákon tanulhatók meg a rendszerek tervezésének és üzemeltetésének alapjai. A modern technológiák hatékony gyakorlati alkalmazására is példákat mutatnak az előadók. Az előadások azonnal kamatoztatható tudást adnak azoknak is, akik Microsoft környezetben és szeretnék a tudásukat felfrissíteni és kíváncsiak az új termékek képességeire.

A TechDays-en szerzett tudás tovább mélyíthető a Microsoft Virtual Academy ingyenesen elérhető online videóival, vagy akár hivatalos oktatóközpontok képzéseivel. Hivatalos Microsoft vizsgával az informatikai szakemberek minden kétséget kizáróan igazolhatják munkahelyükön, hogy naprakész tudással rendelkeznek. Az ilyen szakemberek iránt nagyobb a kereslet a munkaerőpiacon, sokkal jobb feltételekkel tudnak elhelyezkedni. A vizsga megszerzéséhez is jó alapozó tudást ad a Tech Days programsorozat, valamint a hozzá kapcsolódó online videók és tankönyv.

A roadshow november 10-én Pécsre, november 19-én Budapestre, november 25-én Szegedre, majd február 9-én Debrecenbe és február 17-én Győrbe érkezik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek