Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az internet eltörli a korrupciót?

Dotkom

Az internet eltörli a korrupciót?

Az okostelefont használók több mint harmada úgy véli, hogy a korrupt tevékenységről, illetve szervezetekről szóló információk megosztása nagyobb hatású, mintha a rendőrséghez fordulnának.

Manapság gyakori vitatéma a magánélet kérdése, hiszen egyre többen tesznek közzé az interneten személyes információkat. Ezt a kérdést is vizsgálta az Ericsson ConsumerLab online információ-megosztással foglalkozó jelentése. A jelentés ugyanakkor kitér arra is, hogy a felhasználók kit és miként követnek figyelemmel. A fogyasztók nemcsak egymást figyelik, hanem a vállalatokat és a hatóságokat is – és amit látnak, azt meg is osztják.

A fogyasztók azzal, hogy minden eddiginél több információt osztanak meg, egyre inkább „civil újságíróként” működnek, és a megkérdezett okostelefont használóknak valamivel több, mint a fele úgy véli, hogy az információk és vélemények interneten történő megosztása növelte a vállalatok fölött a befolyásukat, képesek nyomást gyakorolni az iparra és a hatóságokra, és ezáltal pozitív változásokat elérni.

internettelenor

A megkérdezett okostelefon tulajdonosoknak több mint a fele úgy gondolja, hogy az internet növelte annak a lehetőségét, hogy a közérdekű bejelentők a vállalatoknál és szervezeteknél tapasztalt korrupt vagy nem megengedett magatartást leleplezzék. Ezt pozitívan értékelik. Ugyanakkor azonban aggályokat fogalmaztak meg a magánélettel és az internettel kapcsolatban, és az okostelefont használók 64%-a fél, hogy nem tudják megakadályozni, hogy kényes információt posztoljanak róluk az interneten.

A megkérdezett fiatalabb okostelefon felhasználók 20%-a rendszeresen posztol fényképet olyan emberekről, akiket nem is ismer. Egyensúlyt találni aközött, hogy megállítsuk a rólunk szóló információkiposztolását és aközött, hogy megosszunk másokról posztolt információkat része annak az egyenletnek, amit a jövő megosztási kultúrájában meg kell oldani. A fogyasztók szeretnék, ha a politikai napirenden elsőbbséget élvezne a személyes információk védelme.

1-internet

A jelentés arra is rámutat, hogy az információ megosztás és a fogyasztói befolyás növekedésével és azáltal, hogy egyre több ember fér hozzá az internethez, egyre fontosabbá válik egy fenntartható információ megosztási kultúra létrehozása, amelynek mindenki élvezheti az előnyeit, miközben megóvják az egyének magánéletét.

Az Információ megosztás (Sharing Information) címet viselő jelentés egy 5.000 fős felmérés alapján készült, amelyet 15-69 év közötti okostelefont használók körében készítettek.

Az Információ megosztásról szóló jelentést elolvashatja a következő linken:
http://www.ericsson.com/res/docs/2015/consumerlab/ericsson-consumerlab-sharing-information.pdf



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés