Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itt a legújabb magyar szuperszámítógép

Dotkom

Itt a legújabb magyar szuperszámítógép

Minden kutató használhatja majd a világ egyik legerősebb számítógépét.

A „Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban” című projekten belül újabb, még komplexebb szuperszámítógépet helyeztek el a Miskolci Egyetemen. Az ünnepélyes átadásra a Regionális Informatikai Akadémiai Konferencia (REGINA) kísérő eseményeként került sor, melyet a lillafüredi Hunguest Hotel Palotában tartottak. A 2015. őszéig tartó projekt keretén belül az Európai Unió és a Magyar Állam összesen több, mint 3,2 milliárd forinttal támogatja a tudományos kutatói munkához elengedhetetlen szuperszámítógép-fejlesztést.

supercomputer

Magyarországon már a kilencvenes években felmerült a gondolat, hogy a hazai kutatói szférának szüksége lehet szuperszámítástechnikai rendszerre. A modern informatikai eszközhöz való hozzáférés ma már elengedhetetlen, ha egy ország meg akarja őrizni versenyképességét. A mérnöki, orvos-biológiai területen, vagy éppen a földrengés és gyógyszerkutatáshoz alkalmazott megoldás nemcsak gyorsabbá, de költséghatékonyabbá is teszi a kutatók munkáját. A tudományos számítások közel 90%-át ezeken a rendszereken keresztül futtatott szimulációk segítségével tudják elvégezni.

Hazánkban a szuperszámítástechnikai fejlesztések ügyét a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIFI) karolta fel, és 2001 elején sikeresen be is üzemelték a NIIFI Victor Hugo utcai központjában az első szuperszámítógépet. Azóta számos fejlesztést hajtottak végre, aminek köszönhetően a tudományos adattárolási és számítási feladatok ellátására szolgáló extrém kapacitású szuperszámítógép a pécsi, szegedi és debreceni campusok mellett már Miskolcon is megtalálható.

sajtotajekoztato_miskolc

A Miskolci Egyetem informatikus hallgatói 2015-ben Kínában a világ legrangosabb szuperszámítógép-versenyén az „Asia Student Supercomputer Challenge” az amerikai MIT (Massachusetts Institute of Technology) diákjaival azonos díjat kapott, ezzel is igazolva, hogy szükségük van szuperszámítógépre. A „Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban” című projekt legújabb fejlesztésének köszönhetően a Miskolci Egyetemen egy NUMA architektúrájú szuperszámítógép átadására került sor. A gép számítási teljesítménye 8 Tflops, azaz másodpercenként 8*1012 lebegőpontos művelet elvégzésére (szorzás, osztás) képes. Mivel egy számítási feladat számára egy időben akár 1,5TB memória elérését teszi lehetővé, ezért újfajta kutatási igényeket is ki tud elégíteni. A miskolci szuperszámítógépet a NIIFI a szuperszámítástechnikai hálózatába integrálja és hamarosan a felhasználók rendelkezésére bocsátja, így az erőforrásokat az ország összes kutatója egy egységes felületen, gyors hálózaton keresztül érheti el. A szuperszámítógépet egy 240TB kapacitású tárolóegység szolgálja ki.

A „Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban” projekt 2013. nyarán indult. A fejlesztést az Európai Unió és a Magyar Állam több, mint 3,2 milliárd forinttal támogatta. A projekt végére akár négyszeresére is megnőhet hazánkban a szuperszámítástechnikai infrastruktúra kapacitása.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés