Connect with us

58 millió dollárnyi részvényt kapott Tim Cook

tim_cook_iphone

Dotkom

58 millió dollárnyi részvényt kapott Tim Cook

Így motiválja az Apple a vezérigazgatót.

Az már biztos, hogy sohasem fog szűkölködni Tim Cook az Apple vezérigazgatója. Steve Jobs utóda most egy, a jelenlegi árfolyamon 58 millió dollár értékű részvénycsomagot kapott, ez 560 ezer darab Apple részvényt jelent.

Persze a 16 milliárd foritnak megfelelő értékű részvénycsomag nem jelent automatikusan ugyanennyi készpénzt, hiszen előbb még le kell adózni több mint a felét, 8,2 milliárd forintot. Tim Cook egyébként igen szorgos részvénygyűjtő, már 121,4 millió dollárnyit (33 milliárd forint) szedett össze.

tim_cook_iphone

Persze az Apple továbbra is motiválná a vezérigazgatót, ezért, ha 2021-ig a székében marad, akkor egy 500 milliárd forint értékű csomg üti a markát. Ehhez azért az is szükséges, hogy az Apple hozza az elvárt eredményeket és sikerrel debütáljanak a legújabb készülékek.

Tim Cook egyébként nem túlságosan anyagias, korábban már bejelentette, hogy a teljes vagyonát jótékony célra szeretné felajánlani.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő