Connect with us

Hirdetés

technokrata

Wifi hálózat a Budapesti Gazdasági Főiskolán

Dotkom

Wifi hálózat a Budapesti Gazdasági Főiskolán

A Budapesti Gazdasági Főiskola vezetése 2009 év elején határozta el, hogy a főiskola területén a hallgatók és a munkatársak számára wifi hálózatot létesít. A mobil eszközök elterjedésével és az Y és a Z generációk körében bekövetkezett térhódításával a főiskola területén korábban kialakított, helyhez kötött, az internetes információszerzést, cserét és ügyintézést lehetővé tevő számítógépes kioszkok már nem tudták kielégíteni a hallgatói igényeket. Ezek az eszközök megjelentek és polgárjogot nyertek a főiskola oktatói és dolgozói körében is.

A trendeket látva döntött úgy a főiskola vezetése, hogy egy korszerű, központilag menedzselhető és szabályozható, információbiztonsági szempontból is fejlett szolgáltatásokkal bíró vezeték nélküli hálózat kialakítását kezdeményezi. Az akkori közbeszerzési pályázatból a Hewlett-Packard MSM (MultiService Mobility) sorozatú eszközeire alapuló megoldása került ki győztesen a legjobb ár-teljesítmény arányának köszönhetően. A rendszer intelligens hozzáférési pontokból és egy központi vezérlőegységből épült fel. Mivel a felhasználói adatok a vendég hálózat kivételével a helyi hálózatokon léptek ki, nem volt szükség minden helyszínen külön vezérlőre, és a kiépített wifi hálózat forgalma nem jelentett komolyabb többletterhelést a főiskola meglévő vezetékes hálózati infrastruktúráján.

Az első fázisban a nagyobb előadótermek és a közösségi terek kaptak wifi szolgáltatást a főiskola mindhárom karán és a Rektorátuson. A kezdeti beruházás sikere után 2014 elején nyílt lehetőség a rendszer bővítésére. A cél ekkor már a főiskola teljes területének wifi lefedettsége lett, a kollégiumokat is beleértve.

„A bővítés során nem csak a lefedettségre terveztünk, hanem kapacitásra is optimalizáltunk a hozzáférési pontok számának és helyének meghatározásakor. Figyelembe vettük, hogy nagyszámú, kis adóteljesítményű és antennanyereségű mobil eszközzel (okostelefon, tablet) fognak rendelkezni a felhasználók, és helyenként kis területen nagyszámú klienst kell kiszolgálni” – említi a rendszer tervezése során felmerült szempontokat Császár Rudolf, a tervezést vezető Digital Kft. műszaki vezetője.

A vezeték nélküli hálózat jelenleg 232 db élettartam garanciával rendelkező hozzáférési pontból és 2 központi vezérlőből áll, a kari épületekre, a Rektorátusra és a kollégiumokra terjed ki. A hallgatók számára ingyenes internet hozzáférést biztosít, a hozzáférés az egységes hallgatói azonosítók használatával lehetséges. A munkatársak számára a használt kliens eszköztől és az elérhető információk biztonsági besorolásától függő azonosítási módszerrel működik a csatlakozás. Egy vendégek számára fenntartott hálózat is üzemel, idő és forgalomkorlátos felhasználói azonosítókkal. A wifi hálózatok forgalma egymástól és a vezetékes hálózattól elkülönítetten halad át a főiskola tűzfalain, betörés megelőzési-, antivírus-, és tartalomszűrést követően.

„A Hewlett-Packard MSM wifi rendszere megbízhatónak bizonyult, és nagymértékben megkönnyíti a nagyszámú hozzáférési pont beállítását, felügyeletét és a hibaelhárítást. A rugalmas VSC (Virtual Service Community aka. Virtual AP) és RRM (Radio Resource Management) szolgáltatásoknak köszönhetően gyorsan és hatékonyan tudjuk kiszolgálni az eltérő információbiztonsági és felhasználói igényeket, könnyen tudjuk optimalizálni a hozzáférési pontok rádiófrekvenciás paramétereit, valamint a felhasználók elosztását a minél jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. A központi felügyeleti rendszerben azonnal látjuk a legfontosabb működési paramétereket, a felhasználók csatlakozási és átvitelei adatait, így gyorsan tudunk következtetni az esetlegesen felmerülő problémák kiváltó okaira.” – osztja meg velünk az üzemeltetési tapasztalatokat Szalay Ferenc, a Budapesti Gazdasági Főiskola informatikai főosztályvezetője.

A rendszert az EDUROAM csatlakozásra is felkészítették, amely a főiskola közeljövőben megvalósítandó tervei között is szerepel. Az EDUROAM lehetővé teszi, hogy más oktatási intézmények hallgatói és oktatói a saját intézményi azonosítójukkal használhassák a Budapesti Gazdasági Főiskola wifi hálózatát.

További információkért kattintson ide



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés