Connect with us

technokrata

Négymilliót gyűjtött a beteg gyerekeknek az Invitel

csodalampa

Dotkom

Négymilliót gyűjtött a beteg gyerekeknek az Invitel

Az Invitel a Csodalámpa Alapítvánnyal közösen elindította a kívánságok teljesítését.

Az Invitel és a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány egy hónapon át tartó, közösségi programját a telekommunikációs vállalat szolgáltatási területén lévő 20 településen hirdette meg. A lakosok kódok beváltásával segíthettek megvalósítani az alapítvány által felkarolt, életet veszélyeztető betegségekkel kezelt gyermekek kívánságait. Az Invitel minden kódregisztráció után növelte a támogatási összeget, így végül négymillió forint gyűlt össze az álmok teljesítésére.

Így lesz a kívánságokból valóság

Az Invitel a Tegyünk egy kis csodát együtt! elnevezésű kezdeményezést 20, a szolgáltatási területéhez tartozó városban hirdette meg. Az akció keretében Baja, Békéscsaba, Cegléd, Celldömölk, Esztergom, Gödöllő, Gyula, Hajdúszoboszló, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kecskemét, Sárvár, Salgótarján, Siófok, Szeged, Szentes, Szigetszentmiklós, Tiszaújváros, Vác és Veszprém lakói támogatói kódok érvényesítésével segíthettek kis betegek kívánságainak valóra váltásában. A vállalat a regisztráltak között összesen 20 tabletet sorsolt ki, ezzel is kifejezve köszönetét és elismerését a lakosok segítő szándékáért. A kampány több ezer embert mozgatott meg, és helyi szinten is fontosnak számító közösségi ügyet teremtett.

Az alapítvány az összegyűlt támogatási összegből már teljesített is egy kívánságot, Gyulán. Az Invitel és a Csodalámpa képviselői közösen látogattak el a tizenhat éves Nikihez, hogy átadják neki a kért okostelefont, amellyel a kórházi kezelések alatt is könnyen tudja tartani a kapcsolatot barátaival és osztálytársaival. A következő időszakban pedig további településeken válnak valóra a gyermekek vágyai.

csodalampa

Támogatókra mindig szükség van

„Alapítványunk munkatársai és önkéntesei napi szinten egyeztetnek számos beteg gyermekkel és rokonaikkal. Ezért jól tudjuk, hogy ilyen körülmények között beszűkül a világ az egész család számára, minden napot a kórházi kezelések és vizsgálatok vagy a látogatások töltenek ki. A hosszú és néha kilátástalannak tűnő folyamatban sokak számára még az aprónak tűnő kívánságok valóra váltása is óriási erővel bír. A súlyos betegségben szenvedők számára nem csupán pillanatnyi örömet jelent, de hosszabb távon reményt is ad egy beteljesült álom. Az elmúlt 12 év alatt több mint 2.500 gyermek kívánságának teljesítésében segített szervezetünk, amiben fontos szerepet játszik az olyan vállalatok közreműködése, mint az Invitel” – mondta Patzauer Éva, a Csodalámpa Alapítvány ügyvezetője.

Az alapítvány munkatársai és önkéntesei a támogatókkal közösen már számos különféle kérésnek tettek eleget. A kicsik általában játékokra vágynak, a nagyobbak esetében műszaki cikkek – például játékkonzol, LCD TV vagy tablet – hoznak örömet a mindennapokba. A szervezet már megkezdte az Invitellel közös program keretében beérkezett kívánságok összesítését és feldolgozását, így heteken belül további gyermekek álma válik valóra a távközlési társaság segítségével.

„Felelős vállalatként az Invitel kötelességének érzi, hogy szolgáltatási területén tartalmas partneri kapcsolatot ápoljon a lakossággal. Így nemcsak az előfizetők kényelmére koncentrálunk, hanem a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk szerepet vállalni a helyi közösségek életében. Ehhez hozzátartozik a nehéz helyzetben lévő gyermekek sorsának könnyítése is. Elismerés és köszönet illeti a 20 település lakóit, akik segítségével hozzájárulhatunk a gyermekálmok teljesítéséhez. Rajtuk kívül közel 100 médium, illetve számos blog és közösségi portál vállalt aktív szerepet a támogatásra ösztönző hír megjelentetésében, ami tovább növelte kezdeményezésünk sikerességét” – fogalmazott Iski István, az Invitel lakossági marketingigazgatója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek