Connect with us

technokrata

Ma van az Internet Világnapja

internet

Dotkom

Ma van az Internet Világnapja

Éljen az internet!

A mai napon (május 18.) tartják az Internet Világnapját. A jeles nap célja, hogy az internet a világ minden lakójához eljusson. Elsőként 2001-ben rendezték meg a Nemzetközi Távközlési Egyesület kezdeményezésére, akkor még április 3-ai dátummal, 2002 óta viszont már egy nappal a távközlés világnapja után, május 18-án tartják.

A mai világunkban nélkülözhetetlennek számító internet története az 1960-as évekig nyúlik vissza és ahogy oly sok minden, úgy ez is a hadiiparhoz köthető. Az Amerikai Védelmi Minisztérium a szovjet Szputnyik1 műhold 1957-es föld körüli pályára állítása után döntött úgy, hogy létrehoz egy új, modern technológiákat kutató részleget, az ARPA-t. 

internet2

Az ARPA célja egy olyan hálózat létrehozása volt, amely központi egység nélkül működik, az eszközök egymással vannak kapcsolatban. A biztonság növelése érdekében az üzeneteket csomagokra bontották, így biztosak lehettek abban, hogy azok még egy egység kiesése nélkül is célba érkeznek.

1969-ben négy egyetem csatlakozásával jött létre az ARPANET, amely egy négy gépet tartalmazó hálózat volt. Ez a hálózat végül az 1989-ben adta át a helyét az Internetnek. Az internet jelen formája azonban csak 1992-ben a World Wide Web, azaz a www bevezetésével született meg.

internet3

További érdekesség, hogy az első e-mailt már az Internet előtt, 1971-ben elküldték. A feladó – és a fogadó is- Ray Tomlison volt, aki alig néhány óra alatt dolgozta ki a szolgáltatást. A mérnök nevéhez köthető a @ is, Tomlison ugyanis ezzel a karakterrel választotta szét a saját és a számítógépe nevét. Az első levél nem tett meg túlságosan nagy utat, hiszen Tomlison egyik gépéről a másikra ment át.

Mára már nem kizárólag számítógépekről internetezünk, a világháló beszivárgott a zsebünkbe, a csuklónkra, a nappalinkba és – néhány szerencsés esetén- az autónkba is. A fejlődés viszont sohasem áll meg, így  nagy érdeklődéssel figyeljük, hogy hogyan alakul majd ez az egész világot befedő hálózat a következő évtizedek során.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek